Határon túl
Aggódik a magyar szervezet a munkácsi fegyveres konfliktus miatt
A Jobb Szektor (PSZ) tíz fegyveresét kerítették be
A KMKSZ aggodalmát fejezi ki a Munkácson történt, három halálos áldozatot követelő események miatt.
"Meggyőződésünk, hogy az ukrán állami szervek feladata a törvényesség betartatása, és határozottan fel kell lépniük a különböző törvénytelen fegyveres csoportok ellen. Elvárjuk a rendvédelmi szervektől, hogy mielőbb állítsák helyre a közrendet és garantálják a lakosság biztonságát" - áll a magyar szervezet nyilatkozatában.
Robbantások Lvivben
Két lembergi (Lviv) rendőrőrs bejáratánál is robbantást követtek el kedden: az egy órán belül bekövetkezett detonációkban két rendőr súlyosan megsebesült.
Előzetes nyomozati adatok szerint a nyugat-ukrajnai nagyvárosban a rendőrségi épületek bejárati ajtajához rögzített kézigránátok robbantak fel. Az egyik helyszínen egy 24 éves rendőr, a másikon egy 31 éves rendőrnő szenvedett a repeszektől súlyos sérüléseket, utóbbinak amputálni kellett a lábát - adta hírül a Zaxid.net lembergi hírportál.
Az ukrán belügyminisztérium sajtószolgálatának közleménye szerint kapcsolat van a lembergi robbantások és a hétvégén Munkácson kirobbant fegyveres konfliktus között. "A belügyminisztérium összefüggést lát a kárpátaljai események és a lembergi robbantások között, amelyek célja a helyzet destabilizálása az országban" - olvasható a nyilatkozatban.
Andrij Szadovij, Lemberg polgármestere a városi tanács (közgyűlés) ülésén bejelentette, a városban történt robbantások miatt fokozzák a biztonsági intézkedéseket, és jobban összehangolják a különböző szakszolgálatok munkáját. Úgy vélte, a robbantások károkozásra vagy a lakosság megfélemlítésére irányultak.
"Lemberget nem lehet megfélemlíteni, minden ütésre többszörös erejű csapással fogunk válaszolni" – hangoztatta a polgármester.A kárpátaljai városban a hét végén három halálos áldozatot követelő lövöldözés robbant ki a Jobb Szektor (PSZ) nevű szélsőséges szervezet fegyveresei és Mihajlo Lanyo ellenzéki parlamenti képviselő testőrsége, valamint a rendőrség között. A konfliktus az ukrán politikai élet vezetői szerint is a csempészpiac újrafelosztásával függhet össze.
A Munkácson történtek nyomán az Ukrajnában működő összes törvénytelen fegyveres szervezet lefegyverzésére utasította hétfőn Petro Porosenko elnök az Ukrán Biztonsági Szolgálatot (SZBU) és a belügyminisztériumot. Előzőleg Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök utasítására az Ukrán Állami Pénzügyi Szolgálat (DFSZ) hétfőn leváltotta a kárpátaljai vámparancsnokság vezetőit.
Kijevbe vezetnek a kárpátaljai cigarettacsempészet szálai
A Kárpátalján folyó cigarettacsempészéshez, amely miatt a hétvégi munkácsi fegyveres konfliktus kirobbant, köze van az Ukrán Állami Határőrszolgálat (DPSZU) parancsnoka fiának – jelentette ki Musztafa Najem ukrán parlamenti képviselő, ismert tényfeltáró újságíró.
Najem, aki a munkácsi lövöldözés után Kárpátalján vizsgálódott, az ICTV kijevi tévécsatorna hétfő esti politikai vitaműsorában kifejtette: "A Jobb Szektor (PSZ) egyes emberei négy dollárt kaptak a határon átcsempészett minden egyes láda cigaretta után, de egyszer csak a csempészek valamelyike bejelentette, hogy megegyeztek Kijevvel." Hogy kivel egyeztek meg, arról van elképzelésem – mondta, hozzátéve: ott van a DPSZU, annak parancsnoka (Viktor Nazarenko vezérezredes), és neki van egy fia, aki különböző ügyletekkel foglalkozott Kárpátalján.
A honatya felvetette, az ukrán parlament képviselőinek minél hamarabb meg kell vizsgálniuk, miért érkezik jóval kevesebb vámszabálysértési feljelentés a DPSZU-hoz, mint Magyarország és Szlovákia határőrizeti és vámszerveinek a vezetéséhez.
A Jobb Szektor az európai integráció melletti és a Janukovics-rezsim elleni tavalyi Majdan-tüntetések önvédelmi erőiből jött létre. Tagjait az oroszbarát szakadárokkal vívott kelet-ukrajnai harcok miatt fegyverezték fel, és az ukrán reguláris fegyveres erők oldalán részt vesznek a szakadárokkal vívott összecsapásokban. A PSZ tagjai azonban, Kijev ez irányú törekvései ellenére nem tagolódtak be teljesen a hadseregbe, és nem engedelmeskednek maradéktalanul a hadvezetés parancsainak.
"Mint kiderül, háromszoros a különbség a DPSZU parancsnokához és a magyar határőrizeti szervek vezetéséhez befutó szabálysértési feljelentések száma között. Erről tud az ukrán biztonsági szolgálat, a vámhatóság és a rendőrség. Miért nem rúgják ki azokat az embereket, akiknek erről tudomásuk van?" – kérdezte a parlamenti képviselő.
Musztafa Najem megjegyezte, a fegyveres konfliktus a védelmi pénz fizetésének a megtagadását követően robbant ki a helyi csempészek között, de szerinte azoknak semmi közük nincs a politikához. "Ennek a banditizmusnak semmi köze a politikához, zárjuk is le ezt a kérdést. Ezt a fajta banditizmust az egész országban ki kell vizsgálni, és nem kell belekeverni a decentralizációt, alkotmányt, mert az más történet" – szögezte le az ukrán parlament kormánypárti képviselője.
Tíz fegyverest kerítettek beHa más városokban is a hét végi munkácsi fegyveres összetűzéshez hasonló konfliktusok kezdődnek, a kárpátaljai magyar kisebbség Európához fordulhat védelemért – nyilatkozta kedden Olekszandr Szolontaj politológus, a kijevi Politikaoktatási Intézet munkatársa, volt Kárpátaljai megyei és ungvári önkormányzati képviselő a Glavcom.ua ukrán hírportálnak. A kárpátaljai helyzetet elemző terjedelmes interjújában Szolontaj a magyar közösséggel kapcsolatban kifejtette: „Elméletileg, ha Ukrajna a rendteremtés helyett más forgatókönyvet követ, és ha más városokban is (a munkácsihoz) hasonló összetűzések kezdődnek, akkor természetesen a magyar kisebbség felveti a kérdést Európa előtt, hogy, úgymond, vegyék el Ukrajnától. Az emberek azt mondják majd: annektáljatok bennünket, találjatok ki, és tegyetek valamit, mert nem akarunk ennek a részesei lenni”. A magyarok ugyanis etnikai csoportnak érzik magukat Kárpátalján, ahol nincs más hasonlóan nagy nemzetiségi csoport – tette hozzá, megjegyezve, hogy véleménye szerint a helyzet nem fog idáig fajulni. A kérdésre, hogy a munkácsi konfliktusban részes felek melyikének az oldalára állt a kárpátaljai lakosság, a politológus elmondta: a helyzet tragikuma, hogy a Jobboldali Szektor (PSZ) nacionalista struktúraként van jelen, miközben a nacionalista elegy nagyon veszélyes Kárpátalján. „A kárpátaljai emberek akkor sem fogják soha elfogadni a PSZ-t, ha történetesen kiderül, hogy igaza van az adott helyzetben, mert elsőként nyitott tüzet” – mutatott rá. Úgy vélte, a kárpátaljaiak nem támogatják azokat sem, akik a hatalom védőszárnyai alatt foglalkoznak csempészéssel, üzleteléssel.
Olena Hitljanszka elmondta, nem tudja, hogy pontosan hányan lehetnek a Munkács környéki erdőkben rejtőzködő fegyveresek, a számuk szerinte meghaladja a tízet, de nem sokkal. Hozzátette, annyi biztosan tudható, hogy valamennyien helyiek, azaz Kárpátalja megyéből valók – adta hírül a 112.ua ukrán hírportál „Állandóan tárgyalunk velük, lezártuk a környéket, ahol ezek az emberek tartózkodnak. Követeljük, hogy tegyék le a fegyvert, és adják meg magukat, szavatoljuk számukra ügyük tisztességes és tárgyilagos kivizsgálását, beleértve azokat a körülményeket, amelyek az ismert eseményekhez vezettek” – idézte az Unian hírügynökség Hitljanszkát, aki azt is elmondta, nem fogják megengedni a további vérontást.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy az SZBU mindent megtesz az állampolgárok biztonsága érdekében, és meggátolja azok tevékenységét, akik destabilizálni akarják a helyzetet Ukrajnában. Említést tett arról, hogy hétfő este az SZBU munkatársai elfogták a PSZ két fegyvereseit, akik részt vettek a hét végi munkácsi konfliktusban. Őket a kérésükre külön repülőgéppel Kijevbe szállították, ahol jelenleg folyik a kihallgatásuk.
Ugyanakkor Andrij Sztempickij, a PSZ katonai szárnyának számító Önkéntes Ukrán Hadtest (DUK) parancsnoka kedd reggeli Facebook-bejegyzésében azt állította, hogy két harcosuk önként adta meg magát az SZBU-nak, alaposan megfontolt döntés nyomán. A kelet-ukrajnai konfliktusra utalva hozzátette: „az egész egység az első vonalban volt, a fiúk mindegyike hősiesen harcolt.”
Megerősítette a Jobb Szektor a lembergi közúti ellenőrző pontokat
Megerősítették a Jobb Szektor (PSZ) emberei Lemberg (Lviv) környékén a Kárpátaljára vezető utakon létesített ellenőrző pontokat, amelyeket a szélsőséges szervezet a hétvégi munkácsi fegyveres konfliktus miatt állított fel. A PSZ tagjai huszonnégy órás üzemmódban ellenőrzik Lemberg megye útjain a Kárpátalja felé tartó átmenő forgalmat. Állításuk szerint arra ügyelnek, hogy a biztonsági erők ne jussanak át Munkács felé, és ott ne szervezhessenek újabb provokációkat – írta kedden a Zaxid.net lembergi hírportál.
Az orgánum szerint a kijevi autóút lembergi bevezető szakaszán, Hamalijivka községben felállított ellenőrző ponton felváltva állandóan mintegy húsz férfi tart éjjel-nappali ügyeletet. Mindegyikük golyóálló mellényt és acélsisakot visel, de a fegyvereik nem láthatók. Azt figyelik, hogy katonai járművek, haditechnika ne haladhasson át Kárpátalja irányába. A PSZ-ben azt állítják, ez csak megfigyelő pont. „Az itt szolgálatot teljesítők békés emberek. De ha át akarnak törni, erőszakot alkalmaznak, bűnös parancsra cselekszenek, akkor más módon állítjuk meg őket” – mondta el a híroldalnak Tarasz Hamer, a PSZ katonai szárnyának számító Önkéntes Ukrán Hadtest (DUK) 2. tartalékos zászlóaljának parancsnoka.
A beszámoló szerint a terepruhások az út négy sávjából csak az egyiket zárták le, és szelektálva állítják meg a buszokat, civil személygépkocsikat. Az ellenőrzés félelmet kelt a közlekedőkben, mert nem tudják, milyen okból tartóztatják fel őket – olvasható a riportban. A PSZ részlegesen lezárta a Ternopil felé vezető autóutat is Zolocsiv város mellett – áll a beszámolóban, amely szerint a közlekedésrendészet és a rendőrség itt sem avatkozik be. Petro Kovalcsuk helyi rendőrparancsnok ezzel kapcsolatban elmondta, megállapodtak a PSZ embereivel, hogy azok nem létesítenek teljes útzárat, csak akkor állítják le a forgalmat, ha haditechnika akar áthaladni.
Ugyanakkor Dmitro Zaharia, Lemberg megye rendőrparancsnoka figyelmeztette az útlezárókat, hogy ne lépjék túl a törvényesség határát, mert az állampolgárok jogainak és szabadságjogainak a korlátozása büntetőjogi felelősségre vonással jár.
