Határon túl

A kulturális örökség lehet az összetartó kapocs

A Forster Központ célja, hogy minél többen megismerjék a határon túli értékeket

Harmincegymillió forintot fordít határon túli örökségvédelmi programja keretében Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ kutatásra, dokumentációs és értékfelmérő munkára. A beruházásoknak fontos kultúrdiplomáciai hatásai lehetnek.

székely nemzeti múzeum
Székely Nemzeti Múzeum. Fotó: maszol.hu
 A felmérő munkálatok elvégzése nélkülözhetetlen a nagyobb beruházások megkezdése előtt, a programban emellett kisebb értékmentő beavatkozásokra is sor kerül – mondta el Győr Attila, a központ tudományos és gyűjteményi főosztályának vezetője.
Kifejtette: a program célja, hogy a társadalom minél szélesebb rétegei megismerjék a határon túli magyar műemlékeket és fel is keressék azokat.
A főosztályvezető hozzátette: a nemzetpolitikai érdekek figyelembe vétele mellett tevékenységük során arra törekszenek, hogy a kulturális örökség kapocs és összetartó erő legyen Magyarország és a szomszédos országok között. Egy olyan alap, amelyre a jövőben egyéb kapcsolatokat is építeni lehet.
Sághi Attila, a Forster Központ elnöke "ezeknek a beruházásoknak a magyarországi és határon túli kapcsolatokat építő kultúrdiplomáciai hatását" emelte ki.
A program feladatai közé tartozik a határon túli magyar műemléki adatbázis és veszélyeztetettségi lista elkészítése, pusztuló erdélyi kastélyok dokumentálása, művészettörténeti adatok összegyűjtése, fotódokumentáció és részfelmérések készítése, valamint restaurátori dokumentálás.
Ezenkívül gondoskodnak a levéltári kutatások során talált magyar vonatkozású dokumentumok digitalizálásáról, tervben van a Marosvásárhely műemléki topográfiája, a 17-18. századi templomkarzatok restaurátori kutatása Erdélyben, valamint a bécsi magyar nagykövetség épületének tudományos dokumentálása és állagmegóvása is.
A Teleki László Alapítvánnyal közös feladat az alapítvány által megkezdett munkák folytatása a halmágyi, oltszakadáti evangélikus templomoknál és a borbereki, kismuzsalyi és marosszentimrei református templomoknál, a Forster központ saját szervezésű programjában pedig a siteri református templom, a darlaci evangélikus templom, a nyárádszentlászlói unitárius templom, a körösbányai ferences templom és a türkösi római katolikus templom bizonyos részeinek sürgősségi konzerválását, egyes elemeinek restaurálását végzi el. Ezen kívül sor kerül a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tárolt sepsibesenyői falképtöredékek konzerválására is.
Győr Attila elmondta: a keretsösszeg állami biztosítása esetén a program jövőre is folytatódik, ezért még idén elkezdik a következő év munkáinak előkészítését is. Ez a szabadkai zsinagóga, a szásztörpényi volt evangélikus templom, az almakeréki evangélikus templom, az erdőcsinádi református templom és a dési ferences templom épületeit érinti majd többek közt.
A program szakmai vezetője Gaylhoffer Kovács Gábor művészettörténész.