A kórógyi magyar iskola új tornacsarnoka azt bizonyítja, hogy a helyi közösségnek és a horvátországi magyarságnak van jövője - mondta Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter pénteken az Árpád-kori kelet-szlavóniai településen, ahol átadták a horvát kormány 2,5 millió eurós támogatásával megvalósult beruházást.
A miniszter az ünnepségen arról beszélt, hogy egy tornacsarnok átadásakor többről van szó, mint egy épületről. Mint mondta, az új létesítmény azt mutatja: Kórógyon van egy közösség, amely él és élni akar, egészségesen, sportosan szeretne élni, életkedve és jókedve pedig túlmutat a csarnok falain.
Tarr Zoltán gratulált a kórógyiaknak, és azt mondta: a horvát kormány jóvoltából, valamint a helyiek és képviselőik munkájának köszönhetően olyan csarnok épült a településen, amelyet sok nagyváros is megirigyelhetne. Hozzátette: a létesítmény lehetőséget ad arra, hogy a gyerekek és fiatalok megfelelő körülmények között tanuljanak, sportoljanak és fejlődjenek.
A miniszter a magyar kormány háláját tolmácsolva megköszönte a kórógyi magyaroknak, hogy évszázadok óta őrzik magyar örökségüket, nyelvüket, kultúrájukat és gasztronómiájukat. Úgy fogalmazott: az intézmények építésével bizalom is épül, a tornacsarnok pedig azt jelzi, hogy a kórógyiak és a horvátországi magyarok bíznak saját jövőjükben, és a horvát kormány is bízik ebben.
Tarr Zoltán szerint a horvátországi magyarok és a magyarországi horvátok hidat és biztos kapcsolatot jelentenek Magyarország és Horvátország között. Ezt a kapcsolatot erősíteni kell, hogy a két ország közösen képviselhesse érdekeit és értékeit Európában és az Európai Unióban.
Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök beszédében azt mondta: a horvát kormány az elmúlt tíz évben minőségi előrelépést akart elérni a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos politikájában, ezért erős politikai partnerséget alakított ki a kisebbségi képviselőkkel, és operatív programokat indított a nemzeti kisebbségek támogatására.
A kormányfő kiemelte: a horvátországi magyarság és a magyarországi horvát közösség fontos összekötő kapocs a két ország és a két nép között. Hangsúlyozta: Horvátország azt szeretné, hogy minden polgára jól érezze magát az országban, és tudja, hogy Horvátország az otthona.
Plenkovic szerint az elmúlt évek kisebbségi programjai hozzájárultak a horvátországi magyar egyesületek működéséhez, templomok, művelődési házak és sportlétesítmények felújításához, illetve építéséhez, köztük a kórógyi tornacsarnok megvalósításához is. Hozzátette: a létesítmény a magyarokat, a horvátokat és a településen élő más közösségeket is szolgálja, különösen a fiatalok találkozását és barátságainak erősödését.
A horvát kormányfő arról is beszélt, hogy az ilyen beruházások segítik az élet megtartását Szlavóniában, ahol korábban nagy volt az elvándorlás. Köszönetet mondott a magyar kormánynak a magyarországi horvátok támogatásáért, és úgy értékelte: a kisebbségi együttműködés a horvát-magyar kapcsolatok egyik legsikeresebb területe.
Jankovics Róbert, a horvátországi magyar kisebbség parlamenti képviselője, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) elnöke azt mondta: a horvátországi magyarság külön gesztusként értékeli, hogy Horvátország és Magyarország vezetői a kétoldalú megbeszélések mellett időt szántak a közösség képviselőire is.
Hangsúlyozta: a horvátországi magyarok egyszerre szolgálják nemzetüket, és hű állampolgárai Horvátországnak. Felidézte, hogy a közösség lojalitását a honvédő háború idején bizonyította, amikor magyarok és horvátok vállvetve védték meg Horvátországot.
A HMDK elnöke az anyanyelvi oktatást nevezte a közösség jövője egyik alappillérének. Mint mondta, az elmúlt tíz évben jelentős előrelépések történtek ezen a területen: a magyar tannyelvű iskolák korszerűbb feltételek között működnek, az eszéki magyar iskolaközpont diákotthonnal rendelkezik, a magyar nyelven tanuló diákok pedig ösztöndíj-támogatásra számíthatnak.
Az ünnepséget megelőzően Tarr Zoltán és Kollai István határon túli magyarokért felelős helyettes államtitkár találkozott a HMDK képviselőivel, majd a horvát kormány Andrej Plenković vezette delegációjával is tárgyalt a helyi kultúrotthonban. A horvát kormányfő szlavóniai és baranyai programján a kabinet öt minisztere is részt vett.
A csarnokot jelképesen Andrej Plenkovic és Tarr Zoltán nyitotta meg: a két politikus az ünnepség végén közösen dobott kosárra az új létesítményben.
A kórógyi tornacsarnok a Magyar-Horvát Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság ajánlása alapján, a horvát kormány finanszírozásával valósult meg.
kkk \ kkz \ kkz






