Gazdaság

Zuhanórepülésben a tej felvásárlási ára

A hazai árak negyedével, az exporté harmadával esett

Több mint negyedével csökkent egy év alatt a nyers tej hazai felvásárlási ára – írta a Napi Gazdaság.

 Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai szerint júniusban 75,74 forintot adtak egy liter tejért a feldolgozók a gazdáknak. A belföldi felvásárlás mértéke mintegy 12 százalékkal nőtt, ezzel az Európai Bizottság adatai szerint Magyarországon adták el a belső piacra a legtöbb tejet a hazai termelők - ismerteti szerdai cikkében az újság.

A jelentős bővülés főként annak köszönhető, hogy a termelők az export­piacokon még a hazainál is alacsonyabb összeggel számolhatnak, az AKI adatai szerint ugyanis a külpiacon csupán 71,48 forintot adtak egy liter tejért júniusban. A kiviteli ár egy év alatt 35 százalékot esett, és csaknem 6 százalékkal maradt el a belpiaci ártól.

A feldolgozott termékek is olcsóbbak lettek a hazai piacon: a trappista sajt ára 22 százalékkal, a tehéntúróé 17 százalékkal csökkent, míg a tejföl 15 százalékkal lett olcsóbb. A lap felidézi: annak érdekében, hogy a hazai termelők minél kisebb károkkal vészeljék át az uniós szinten is komoly problémát okozó túltermeléses válságidőszakot, a kormány marketingkampányt indított. A mintegy 420 millió forintból megvalósuló promóció célja meggyőzni a fogyasztókat, hogy a boltokban a magyar tejet és tejtermékeket válasszák.