Gazdaság
Zalában mérsékelten nőtt az álláskeresők száma
Javul a támogatás nélküli, nyílt munkaerőpiac helyzete
A munkaügyi központ tájékoztatása szerint egy éve a téli közfoglalkoztatási és képzési programokban kétezerrel több álláskereső vett részt, mint idén márciusban. A támogatás nélküli, nyílt munkaerőpiac javuló helyzetét jelzi, hogy ennek ellenére az álláskeresők száma csak mérsékelten emelkedett - közölték.
Az induló közfoglalkoztatási programok szakaszos létszámfeltöltésének ütemezése, valamint az eltérő időpontban történő befejezése miatt a megye térségeiben eltérő módon változott a nyilvántartott álláskeresők száma. Letenyén, a járás valamennyi települését érintő startmunka mintaprogramok indulásának köszönhetően, csaknem 270-nel csökkent az álláskeresők száma. A térségben 12,4 százalék volt az álláskeresési ráta márciusban, 3,8 százalékponttal alacsonyabb, mint egy hónappal korábban.
Zala megyében az első negyedév utolsó hónapjában a gazdaságilag aktív népesség 10,2 százaléka volt nyilvántartott álláskereső, a mutató 0,3 százalékponttal volt magasabb, mint egy hónappal korábban.
Márciusban több mint háromezer álláskereső került nyilvántartásba, közülük 160 embert első alkalommal regisztráltak. Az álláskeresők közel hetven százaléka egy éven belül vált újra munkanélkülivé, tizedüknél pedig már 4 évnél is hosszabb idő telt el a regisztrációból való kikerülésük óta.
A munkáltatók márciusban több mint ezer nem támogatott álláshelyet jelentettek be Zala megyében. A legnagyobb számban segéd- és alkalmi munkát ajánlottak az álláskeresőknek, emellett 30 főt elérő nagyságrendben kerestek irodai adminisztrátorokat, bolti eladókat, szakácsokat, kőműveseket, kárpitosokat, festő és mázolókat, lakatosokat.
