Gazdaság
Varga: Növekedési pályán marad a gazdaság
Elemzők is egyetértenek a kormánnyal
Varga Mihály elmondta: nemcsak a kormány mondja azt, hogy a következő évben nem irreális a hazai össztermék (GDP) 3 százalék körüli növekedése; egyre több elemző, külső intézmény – köztük a kormánnyal szemben kritikus intézmények is - beszél arról, hogy „2015-2016-ban Magyarország szempontjából inkább pozitív kockázatokat látnak, jó esély van arra, hogy fölfelé korrigálják a növekedési előrejelzéseket”. Megjegyezte, hogy a magyar kormány is ezt teszi.
Varga Mihály kiemelte: a 2014-2020 közötti új, európai uniós fejlesztési ciklus „jó eszköz ahhoz, hogy megtartsuk a gazdasági növekedés lendületét”. Megismételte, hogy míg a 2007-13-as ciklusban a források mindössze 16 százalékát költötték gazdaságfejlesztésre, most a 60 százalékát fogják ilyen célra fordítani.
Varga Mihály előadásában úgy összegezte a magyar gazdaság jelenlegi állapotát: "nincs még okunk hátradőlni, de egyre inkább olyan ország vagyunk, amelyik jó példa lehet, és nem rossz példaként emlegetnek".
A célkitűzésekkel kapcsolatban kiemelte: jelenleg az egész adófilozófia arra épül, hogy mindenki rossz adózó. Túlzott a szigor, és kevés az adóhivatal mérlegelési lehetősége. Ehelyett meg kell tudni különböztetni a jó adózót és a rossz adózót, és el kell érni, hogy a hivatal „józan belátással közeledjen az adózókhoz” - fogalmazott. Megjegyezte, az idén bevezetett új elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) célja, hogy megelőzzük a nagyüzemi áfa-csalásokat, ugyanakkor ronthatja a versenyképességet, ha nőnek a vállalkozások adminisztratív terhei. A miniszter hozzátette: a kormány azt szeretné, ha 2017-ben a magánszemélyeknek már nem maguknak kellene adóbevallást készíteniük.
A pénzügykutató Zrt. megjelentetett előrejelzése szerint ugyanakkor a növekedés lendülete mérséklődni fog 2015-ben, de mindenképpen bűvüléssel kalukál az intézet. A csökkenő beruházások miatt a Pénzügykutató munkatársai 2,4 százalékos bővülésre számítanak.
