Gazdaság

Varga Mihály: Sikerült megállapodni a Bankszövetséggel

Az MNB segíti a megmaradt lakossági devizahitelek kivezetését

Piaci árfolyamon, de összesen 31 milliárd forintos támogatással forintosítják a devizaalapú személyi és autóhiteleket a kormány és a bankszövetség által szerdán aláírt megállapodás alapján - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Megkezdődhet a fogyasztói devizahitelek forintra váltása és ezzel a lakossági devizahitelek korszakának teljes lezárása, az MNB biztosítja a bankoknak a személyi és autóhitelek átváltásához szükséges devizát - tájékoztatott honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A miniszter elmondta, hogy az átváltás önkéntes lesz az ügyfelek részéről, de a bankok nem utasíthatják el a kezdeményezést. A tárca közleménye szerint a megállapodás kiterjed a fogyasztói deviza és deviza alapú nem-jelzálogjog fedezete mellett nyújtott hitelekre, ideértve a lízinget is. A forintosítás nem terjed ki a deviza értékpapír-fedezetű hitelekre, a deviza hitelkártyákra és a deviza folyószámlahitelekre.

Nem lesz szükség a büdzsé módosítására
Nem lesz szükség a 2016-os költségvetés módosítására a devizaalapú személyi és autóhitelek forintosítása miatt - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter szerdán, az M1 aktuális műsorában.Varga Mihály elmondta: az a 31 milliárd forint támogatás, amelyet az ügyfeleknek jóváírnak, és amelyet fele-fele részben a kormány és a bankok állnak, nem egy évben keletkezik, mivel kettőtől öt évig terjedő futamidők vannak.  A jóváírás folyamatos a forintosítás után, a technikai részleteket a bank intézi. Varga szerint ez a bankok és a költségvetés számára is csak néhány milliárd forintos megterhelést jelent majd évente, a 2016-os költségvetéshez ezért "nem kell hozzányúlni".
Varga Mihály közölte: akinek devizaalapú személyi és autóhitele van, annak nem lesz sok teendője. A parlament szeptemberben megtárgyalja és elfogadja a szükséges törvénymódosításokat, októberben-novemberben kihirdetik a törvényt, a bankok tájékoztató kampányt kezdenek, december elsejei határnappal rögzítik a szerződés aktuális tőke- és kamatszámait. Erről december 15-étől kezdve küldenek értesítést az ügyfeleknek. Ha az ügyfél ezzel egyetért, nincs teendője, de ha továbbra is svájci frankban vagy euróban akar törleszteni, akkor meg kell keresnie a bankját. Közlése szerint ezeknek a hiteleknek a 95 százaléka svájci frankban van, az állam és a bank frankonként 31 forint támogatást ad a hitelek kedvező kiváltásához.

Az átváltási árfolyam 309,20 forint az euró, és 287,20 forint a svájci frank alapú hiteleknél, azonban a jelzáloghiteleknél korábban megállapított kedvezményes árfolyam - 308,97 forint/euró, és 256,47 forint/frank - alapján jóváírást kapnak az ügyfelek. Az átváltáshoz kapcsolódó jóváírás 31 milliárd forintos összegét fele-fele részben állja a költségvetés, illetve a bankok. Az átváltás után a kamatokat a bankok nem emelhetik.

Varga Mihály elmondta, hogy az elszámolást a bankok intézik, adókedvezmény formájában írják le az állami támogatást.Tájékoztatása szerint a mostani - december 1-jével hatályos - forintosítás 305 milliárd forintnyi, 229 ezer élő szerződést érint, de kiterjed már 260 milliárd forintnyi nem élő személyi és 255 milliárd forintnyi autóhitelre is.
Varga Mihály közölte, hogy a mostani intézkedéssel a lakossági devizaalapú hitelek aránya a forintosításokat megelőző időszaki 54 százalékról 3 százalék alá csökken Magyarországon.
Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a kormány célja a devizakitettség jelentős csökkentése a családoknál, az eddigi intézkedések között példaként említette a végtörlesztést, a Nemzeti Eszközkezelő létrehozását, az árfolyamgát rendszer bevezetését, a Kúria döntését követő a banki elszámoltatást, a forintosítást. Megjegyezte, hogy a mostani megegyezés tekintettel van az EBRD-megállapodásra (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) is, amelyben a kormány vállalta, hogy egyoldalúan nem fog terhet róni a bankszektorra.

Lízingszövetség: Elfogadható az árfolyam
Az autóhitelek forintosításához meghatározott árfolyam elfogadható a lízingcégek számára - kommentálta a forintosításról szóló szerdai megállapodást Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség főtitkára, aki közleményében emlékeztetett: a Magyar Lízingszövetség korábban is azt hangsúlyozta, hogy olyan megállapodásra van szükség, amely közös teherviselésen alapul, és nem ró feleslegesen nagy terhet a finanszírozó vállalatokra.
A lízingszövetség szerint a megállapodásnak köszönhetően rendeződik a devizaalapú autóhitelesek ügye.
Lévai Gábor kiemelte: a forintosítás összesen 180-200 ezer élő szerződést érinthet. Arra szerinte korai becslést mondani, hogy pontosan mekkora állományt és hány szerződést forintosítanak a következő időszakban a lízingcégek, mivel a forintosítás önkéntes alapú.

A gazdasági miniszter tájékoztatása szerint a jelzáloghitelek forintosításával 500 ezer adós helyzetén tudtak könnyíteni a 2015 február 1-jei átváltással, a jelzáloghitel állomány 3733 milliárd forintot tett ki.
Varga Mihály elmondta, hogy a személyi devizahitel állomány 2009-ben még 300 milliárd forint volt, ami 2015 első negyedévére 18 milliárd forintra csökkent, a gépjármű devizahitelek nagysága 2009-ben 340 milliárd forintot tettek ki, ez 2015 első negyedévében 280 milliárd forintra mérséklődött. A gépjármű devizahitelesek között mintegy 300 ezer olyan adós van, akinek jelzálog devizahitele is volt - jegyezte meg a miniszter.
A jelzálog alapú lakáscélú devizahitelek, valamint a gépjármű- és a személyi devizahitelek esetében összességében 1031 milliárd forinttal tudták segíteni a magyar családokat - mondta Varga Mihály.
A jegybankkal és a bankszövetséggel kötött megállapodásban rögzítették továbbá azt is, hogy a kamat nem emelkedik, a jogszabályi változásról októbertől tájékoztató kampányt indítanak, december elsejéig kell a pénzintézeteknek elszámolniuk, és december 15-től postázzák a forintosításról szóló tájékoztatást az ügyfélnek, akinek 30 nap áll rendelkezésre az ajánlat mérlegelésére. Az ügyfél döntése önkéntes, maradhat a devizahitelnél is, viszont passzív beleegyezést jelent, ha nem válaszol a banki értesítésre - mondta a miniszter.
A nem élő személyi- és gépjármű deviza hitelszerződések esetében is kötelező a bankoknak ajánlatot tenni a forintosításra, az ügyfélnek itt is 30 nap áll rendelkezésre a váltás mérlegelésére - mondta a tárca vezetője.
A miniszter szerint a devizahitelesek segítését mindenképpen szakaszolni kellett, az állam és a bankrendszer lépésről lépésre tudta felmérni a lehetőséget, az elmúlt hónapok folyamatai megerősítették a kormányt abban, hogy a lakás mellett a gépjármű és a személyi devizahitelek kivezetésére is sort kell keríteni. A mostani intézkedés a lízinget is érinti - mondta Varga Mihály.

Elemző: 10 százalékkal csökkenhet az autóhitelesek törlesztőrészlete
Mintegy 10 százalékkal csökkenhet majd az autóhitelesek törlesztőrészlete az ING vezető elemzője szerint az autóhitelek forintosításának köszönhetően.
Balatoni András az MTI kérdésére válaszolva szerdán elmondta: makrogazdasági szinten a devizaalapú személyi és autóhitelek kivezetése a piacról mindenképp pozitívan befolyásolja majd az ország gazdasági teljesítőképességét. Varga Mihály bejelentését kommentálva Balatoni elmondta: Magyarország számára a devizakitettség nagy kockázatot jelentett, magas volt a háztartások megtakarítási rátája is, hiszen az esetlegesen megnövekedő törlesztőrészletekre tartalékoltak. A kormányzat aktuális döntése révén ez a fajta kockázat a háztartások mérlegeiből fokozatosan kikerül, ami azt eredményezi majd, hogy a korábbi óvatosság háttérbe szorul a családok fogyasztási, megtakarítási döntéseinél.
Az árfolyamváltozással kapcsolatban kifejtette: a korábbi időszakokban kimutatható volt, hogy a jegybank kamatpolitikája révén próbálta stabilizálni a forint árfolyamát, sokszor éppen az inflációs célok elérésével szemben.
Az elemző úgy fogalmazott: a mostani intézkedés, amely révén a lakossági devizaalapú hitelek aránya a forintosításokat megelőző időszakban elért 54 százalékról 3 százalék alá csökken, Magyarország számára azt eredményezi, hogy kevésbé lesz sérülékeny a külső behatásokra.
Balatoni András szerint az ügyfelek nagy része örömmel fogadja majd a döntést és biztosan élni fog a forintosítás nyújtotta lehetőséggel, hiszen így megszabadulhat a devizahitel jelentette kockázatoktól.  
Az MTI kérdésére válaszolva, hogy ez a folyamat milyen terhekkel jár majd a bankoknak, kiemelte, hogy az átváltáshoz kapcsolódó jóváírás 31 milliárd forintos összegéből ugyan 15 milliárd forintot áll a költségvetés, a fennmaradó összeget azonban a bankszektornak kell biztosítania.
Az elemző az újabb forintosítás esetében is pozitívumként értékelte a bankok devizakötöttségtől való megszabadulását, illetve, hogy a bankok hitelportfóliója kevésbé lesz kockázatos és várhatóan csökken vagy stagnál a nemfizetési ráta.
Az autóhitelesek törlesztőrészleteiről Balatoni András úgy nyilatkozott: a forintosítás után az ügyfelek törlesztőrészletei stabilizálódnak és várhatóan 10 százalékkal csökkennek.

Az MNB segíti a megmaradt lakossági devizahitelek kivezetését

A szerdai tájékoztatás szerint az MNB és a Magyar Bankszövetség között augusztus 19-én megkötött megállapodás értelmében az MNB rendelkezésre bocsátja a forintosításhoz szükséges svájci frank mennyiséget. Az MNB az első tenderét augusztus 24-én tartja, ahol a partnerbankok a szükséges svájci frank mennyiségét a tender időpontjában elérhető legutolsó hivatalos MNB árfolyamon tudják beszerezni. 
A közlemény szerint az MNB jelentős szerepet játszott a lakossági deviza és devizaalapú jelzáloghitelek forintosításában, melynek nyomán a lakossági devizahitelek döntő része sikeresen kivezetésre került. A svájci frank árfolyamának nagyobb ingadozása azonban rámutat arra, hogy a fennmaradó, 250 ezer szerződéshez kapcsolódó 300 milliárd forint összegű lakossági devizahitel-állomány – túlnyomórészt svájci frank alapú gépjármű- és személyi hitelek –, annak széles társadalmi érintettsége miatt érdemi kockázatot hordoz - tartalmazza a közlemény. 
Minderre az MNB az elmúlt időszakban a Pénzügyi Stabilitási Jelentésében és más fórumokon többször felhívta a figyelmet. A megmaradt fogyasztói devizahitelek forintosítására felkészülve a monetáris tanács már ez év június 9-i ülésén döntött arról, hogy a bankok számára a devizatartalékból biztosítja a konverzióhoz szükséges teljes devizamennyiséget, amit a kedvező tartalék-megfelelés lehetővé tesz. 
Az MNB és a bankszövetség szerdai megállapodása szabályozza a forintosításhoz kapcsolódó ügyletek legfontosabb üzleti feltételeit. Ennek részeként az MNB minden pénzügyi intézmény számára elérhetővé teszi a svájcifrank-eladási tenderét. A partnerkörébe tartozó hitelintézetek közvetlenül, a partnerkörbe nem tartozó pénzügyi intézmények pedig közvetetten, ernyőbankokon keresztül érhetik el az MNB eszközét. 
A svájcifrank-eladási tender első időpontja augusztus 24. 10 óra. A tender során a hitelintézetek azonnali ügylet keretében és feltétel nélkül, az előzetesen egyeztetett igényeiket teljesen lefedő mértékben, maximum 0,9 milliárd svájci frank értékben végezhetnek devizakonverziót a jegybankkal, a tender időpontjában elérhető legutolsó hivatalos MNB-árfolyamon. 
A bankszövetség a megállapodás keretében vállalta, hogy tagjai a megmaradt devizahitelek forintra váltásából adódó fedezeti (devizavételi) igényüket az MNB tenderein elégítik ki. Az MNB és a bankszövetség egyaránt elkötelezett abban, hogy a megmaradt devizahitelek konverziója minél hamarabb, a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzése mellett és a forint árfolyamára gyakorolt érdemi hatás nélkül menjen végbe.
A program nem veszélyezteti a jegybankitartalék-megfelelést, a tartalékszint kielégítő, míg a szóban forgó devizahitel-állomány nem tekinthető jelentős nagyságúnak, ugyanis az a forintosítás és elszámolás nyomán kivezetett deviza jelzálog-hitelállomány mindössze tizedének felel meg.
Az MNB felkészült a megmaradt lakossági devizahitelek gyors és rendezett kivezetésére. A lakossági devizahitelezés korszaka a kétezres évek elején éppen a gépjármű finanszírozással kezdődött el és a lakossági devizahitelek kivezetése ezen hitelek forintosításával érhet véget - olvasható a jegybank közleményében.