Gazdaság

Újraindítottak Japánban egy atomreaktort

Fukusima óta ez volt az első

Az újraindított atomreaktor az első, amit üzembe helyeznek a Fukusimában történt katasztrófa óta, s ez már megfelel a szerencsétlenség után érvénybe léptetett, szigorúbb előírásoknak.

Az üzemeltető Kyushu Electric Power társaság szóvivője hivatalosan közölte kedd délelőtt, hogy a szendai atomerőmű első blokkját a terveknek megfelelően beindították.A lépés Japánnak a nukleáris energiához való visszatérését jelzi négy és fél évvel azután, hogy a 2011. március 11-i nagy erejű földrengés és pusztító szökőár nyomán a Fukusima-1-es erőmű három blokkja is leolvadt. A katasztrófa okozta sugárszennyezés miatt a térségben százhatvanezer ember vesztette el otthonát, s a történtek Japánban és világszerte vitát váltottak ki a nukleáris energia biztonságosságáról.A katasztrófa egyik következményeként nagyjából két éve mind a negyvenhárom üzemképes japán kereskedelmi reaktort leállították, biztonsági rendszereik megújításáig.A délnyugati Kjúsú szigetét árammal ellátó szendai erőmű 1-es reaktorának beindítása nagy sikert jelent az atomenergiához való visszatérést szorgalmazó Abe Sindzó kormányfő számára.A Tokiótól alig ezer kilométerre délre lévő, harmincegy éves blokk péntektől már energiát is termel, szeptember elejére pedig elérheti teljes áramtermelő kapacitását. Az erőmű második reaktorát a tervek szerint októberben indítják újra.Az atomerőműveket üzemeltető konszernek Japán energiaszükségletét jelenleg hőerőművek segítségével fedezik, ezek működtetéséhez azonban drága kőolajat és földgázt kell behozni a nyersanyagban szegény országba.A fukusimai szerencsétlenséget megelőzően Japán áramszükségletének körülbelül egyharmadát atomenergiából fedezte, így a kormány a társadalmi ellenállás dacára vissza óhajt térni a nukleáris erőművek használatához. A közvélemény-kutatások szerint ugyanakkor a lakosság többsége ellenzi ezt a tervet.Hétfőn mintegy kétszázan tüntettek a szendai atomerőmű előtt. A demonstrálók között volt Kan Naoto is, aki a fukusimai szerencsétlenség idején Japán kormányfői székében ült, és még hivatali ideje alatt a nukleáris energia szószólójából annak határozott ellenzőjévé vált. Kan néhány tucat tüntetővel együtt kedden is megjelent a helyszínen.