Gazdaság

Újabb régiókat kell bevonni a gazdasági növekedésbe

Gazdasági évadnyitót tartott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

Újabb és újabb területeket, és ezzel családok tízezreit kell bevonni a gazdasági növekedésbe – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényén, amelyen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is.

 Gazdasági évadnyitó nagy Mindenütt kell egy zászlóshajó, egy olyan húzóerő, amely köré összerendezhető az adott térség fejlesztéspolitikája – mondta a kormányfő a Gazdasági évnyitó című gazdaságpolitikai fórumon. Példaként említette Szegedet, ahol a világ legnagyobb lézerkutató központja lehet ilyen húzóerő. Orbán Viktor kijelentette: Magyarország minden nagy fejlesztési központja elérhető lesz gyorsforgalmi úton, „nem maradnak feltáratlanul nagy fejlesztési területek, ezáltal családok tíz- és százezreit tudjuk bevonni a gazdasági növekedésbe”. „Ez a mi reményünk, a vízióm 2015-re és az azt követő időszakra” – tette hozzá.

A magyar politika immár képes önállóan, minden gazdasági érdekcsoporttól függetlenül működni -tette hozzá. Emondta, meghozták azokat a szabályokat, amelyek lehetővé teszik, hogy Magyarországon minden politikai szereplő, minden politikai párt az államtól érkező forrásokból el tudja végezni a munkáját két választás között, és a választásokkor is.

A kormányfő a Gazdasági évnyitó című gazdaságpolitikai fórumon az új párttörvényt, az új finanszírozási törvényt, az új frakciótörvényt és az alapítványokra vonatkozó új szabályozást hozta példaként. Kijelentette: a politikai átalakításoknak köszönhetően a kormány keze szabad ahhoz, hogy jó gazdasági döntéseket hozzon.

A magyar politika immár képes önállóan, minden gazdasági érdekcsoporttól függetlenül, csak a közjót és a gazdaság érdekét szem előtt tartó gazdaságpolitikát folytatni – tette hozzá.

A brókerbotránnyal összefüggésben a kormányfő elmondta, hogy nem lehet kizárni, hogy vannak még törvényen kívüli, nehéz helyzetben lévő brókercégek Magyarországon A kormány mindent megtesz, hogy ha kell, akár törvénymódosítással megerősítse a pénzügyi felügyelet jogosítványait - tette hozzá a kormányfő a gazdasági évnyitó című gazdaságpolitikai fórumon. A bankrendszer után a brókervilágban is igyekszünk olyan helyzetet teremteni, hogy ilyen állapot még egyszer ne álljon elő.

A tartós gazdasági növekedés előtt álló akadályok lebontására munkacsoport létrehozását javasolta Parragh László. Az MKIK elnöke kiemelte, hogy a bürokrácia csökkentése továbbra is fontos terület, az adó- és szakigazgatási eljárást át kellene gondolni, a megfelelő tudású munkaerő megtartásához pedig reálbér felzárkóztatási programot kellene indítani.