Gazdaság

Üdülési jogokkal foglalkozik a GVH

Nem kell azonnal dönteni - figyelmeztet a szóvivő

Az idén több eljárást folytat a Gazdasági Versenyhivatal az üdülési joggal kapcsolatban a korábbiaknál - mondta Basa Andrea, a Gazdasági versenyhivatal szóvivője az M1 aktuális csatornán pénteken.

A szóvivő tájékoztatása szerint öt versenyfelügyeleti eljárás folyik, illetve egy utóvizsgálat. Az utóvizsgálatban a hivatal azt vizsgálja, hogy korábbi határozatának miként tesznek eleget a vállalkozások.
Basa Andrea többek között felhívta a figyelmet arra, hogy az üdülési jogról aláírt szerződések esetében 14 naptári napos elállási jog illeti meg a vásárlót, és ennek lejárta előtt szabálytalan bármilyen előleg megfizettetése. Az elállási jogot nem befolyásolja az sem, ha a szerződés megkötéséért valamilyen kedvezményes wellnes-hétvégét nyújtanak a fogyasztónak - tette hozzá.
A leggyakoribb szabálytalanságok között említette a szóvivő azokat az eseteket, amikor azonnali döntésre ösztönzik a vásárlókat, például azzal, hogy valamilyen, csak az adott időben érvényes kedvezményt ajánlanak.