Gazdaság
Továbbra is a járműgyártás a húzóágazat
Elemzők: Jelentőset ugrott az ipari termelés+VIDEÓ
Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júniusban 1,1 százalékkal nőtt.
A kiigazítatlan adat különösen nagy megugrást jelez a májusi 1,6 százalékos ütemet követően, amelyet pénteki jelentésében javított a KSH az eddig ismert 1,5 százalékról. Az ipar teljesítménye huszonkét hónapja megszakítás nélkül emelkedik éves összehasonlításban.
Az első fél évben az ipari kibocsátás 7,3 százalékkal szárnyalta túl az előző év azonos időszakit.
Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatok ismertetésekor elmondta: a tendenciák nem változtak a korábbi hónapokhoz képest, továbbra is a járműgyártás, az autóipari export a fő húzóerő. Növekedés van a gépipari ágazatokban és a vegyipar is jól teljesít. A munkanaphatástól kiigazított számokból látszik, hogy stabil a növekedés - mutatott rá.
Glattfelder: egy év alatt 20 ezer új munkahely jött létre az iparban
Egy év alatt több mint 20 ezer új munkahely jött létre az iparban Magyarországon, a júniusi adatok szerint - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán péntek reggel.
Glattfelder Béla a friss ipari termelési adatokat kommentálva kiemelte: az ipar bővülésének hátterében elsősorban a külföldi gépjármű-megrendelések növekedése áll. A magyar ipar rendkívül exportorientált, versenyképesek a Magyarországon gyártott termékek, az amerikai piacon is egyre nő a Magyarországon gyártott gépjárművek eladása - tette hozzá.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint júniusban az ipari termelés volumene 11,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index 6,0 százalékos növekedést mutat. Az ipar teljesítménye 22 hónapja megszakítás nélkül emelkedik éves összehasonlításban. Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júniusban 1,1 százalékkal nőtt.
Glattfelder Béla elmondta: a gépjárműipar hagyományosan a legjobban teljesítő iparág, de a vegyipar és a gépgyártás is rendkívüli módon erősödött júniusban. A növekedés annak köszönhető, hogy a meglévő ipari szereplők bővítik termelésüket, valamint egyre több kis-és közepes vállalkozó is bekapcsolódik az ipari termelésbe - tette hozzá.
Az NGM államtitkára kifejtette: a mostani növekedést jelentős mértékben segíti az ipari bizalmi index erősödése a KSH elemzése szerint, ami egész Európában "meglehetősen magas", így a magyar ipar kilátásai is jók, további növekedés várható.
Glattfelder Béla szerint ambiciózus, de megvalósítható a kormány azon célkitűzése, hogy 2020-ra 30 százalékra emelje az ipar arányát a hazai össztermékben (GDP) a mostani 22-23 százalékról. Ezzel Magyarország az unió egyik legiparosodottabb tagállamává válhat - tette hozzá.
A kiigazítatlan adatok szerint az idén márciusban volt az ipari termelés eddigi csúcsa, amikor 11,5 százalékkal nőtt a termelés a januári 6,7 és a februári 5,9 százalék után. Ezt követően áprilisban 6,4 százalékkal, májusban 1,6 százalékkal nőtt a termelés az előző év azonos időszakához képest.
A munkanappal kiigazított adatok januárban 9,2, februárban 5,9, márciusban 9,0, áprilisban és májusban 6,4 százalékos emelkedést mutattak, majd júniusban 6,0 százalékkal nőtt a termelés.
Az előző hónaphoz mért kibocsátást áprilisra 0,2 százalékos növekedésre korrigálta a KSH az eddig ismert a KSH 0,1 százalékos esésről, májusban viszont valóban 0,2 százalékkal mérséklődött az ipari termelés volumene.
Az ipari termelés júliusi adatát az első becslés alapján szeptember 8.-án teszi közzé a KSH.
Elemzők: jelentőset ugrott az ipari termelés
Jelentőset ugrott az ipar júniusban az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, a kedvező kilátások folytatódó növekedést jeleznek előre. Az idén a Takarékbank szerint 7,5 százalék felett maradhat a növekedés, az ING 7 százalékos, a K&H 6 százalékos, az Erste Bank pedig 5-6 százalékos bővülést vár.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken tette közzé: az ipari termelés volumene 11,0 százalékkal haladta meg júniusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index 6,0 százalékkal emelkedett. Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júniusban 1,1 százalékkal nőtt. A kiigazítatlan adat különösen nagy megugrást jelez a májusi 1,6 százalék után. Az első fél évben az ipari kibocsátás 7,3 százalékkal szárnyalta túl az előző év azonos időszakit.
Balatoni András az ING Bank vezető elemzője kiemelte: az ipari termelés jelentőset ugrott júniusban az előző két hónap gyengébb adatai után, mindez azonban nem rajzolta át az alapvető növekedési trendet. Az ipari szektor kilátásai egyelőre továbbra is kedvezőek az emelkedő megrendelés-állomány és a szektorra jellemző magas bizalmi indexek miatt. A termelés növekedése elérheti a 7 százalékot - tette hozzá. Jelezte azt is, hogy a pénteken megjelent német ipari adatok azonban jelentős lefelé mutató kockázatot hordoznak, ahogy a legfrissebb hazai beszerzésimenedzser-index (BMI) is.
Barczel Vivien, az Erste Bank elemzője az MTI-nek elmondta: az eddigieknek megfelelően alakult az ipari termelés, amely az előző hónapokban is 6 százalék körüli volt a megtisztított adatok szerint. Az év további részében fennmaradhat az ipari kibocsátás 5-6 százalékos növekedése - mondta. Szintén megjegyezte: a következő hónapokban folytatódhat az ipari termelés emelkedése, ugyanakkor a BMI legutóbbi visszaesése miatt a következő hónapban előfordulhat, hogy a növekedés mértéke lassul. Hozzátette: részleteket még nem közölt a statisztikai hivatal, de a bővülés fő húzóereje valószínűleg az autóipar.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a várakozásoknál lényegesen gyorsabban, valamivel a Takarékbank prognózisát is meghaladó mértékben nőtt az ipari termelés júniusban az előző évihez képest. Az ipari termelés kétszámjegyű javulását támogatta, hogy júniusban érdemben, 14 százalék fölé gyorsult a nyugat-európai autóértékesítések növekedési üteme. A kapacitások felfutása és további új kapacitások üzembe helyezése, valamint a közelmúltban jelentős feldolgozóipari beruházások miatt továbbra is az ipari termelés dinamikus emelkedésére számít, elsősorban a motorgyártás, gumigyártás, autóipari beszállítók és a vegyipar területén. Tavaly 7,6 százalékkal nőtt az ipar kibocsátása, idén pedig egyes ágazatokban folytatódhat a kapacitások felfutása, így a Takarékbank idén is kissé 7,5 százalék feletti ipari termelés növekedésre számít.
Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint júliusban maradhat a tempó az iparban, ám augusztusban gyengébb teljesítményre lehet számítani, mert a járműgyártók jellemzően akkor fogják vissza a termelésüket. Az ősszel azonban ismét visszatérhet az ipar a 6 százalék körüli ütemhez, és éves szinten is 6 százalékos bővülés várható.
