Gazdaság
Tovább vágott az alapkamaton a jegybank
A monetáris tanács 15 bázisponttal csökkentésével 1,8 százalékra esett az alapkamat
Erősödött a forint A bejelentés előtt 298 forint közvetlen közelében ingadozott az euró jegyzése, negyed órával a bejelentés után viszont már 297,45 forinton állt.
Az előző, március 24-iki kamatdöntő ülésen is 15 bázispontos alapcsökkentésről döntött a testület.
A márciusi ülést követő sajtótájékoztatón Matolcsy György jegybankelnök bejelentette, hogy azzal újabb kamatcsökkentési ciklust indult, amelyet szavai szerint addig érdemes folytatni, amíg a középtávú inflációs célt - egy új, rugalmasabb keretben - el nem érik. Hozzátette, hogy a kamatcsökkentés erősíti a növekedést, támogatja a kormány gazdaságpolitikáját, és a jegybankot a középtávú inflációs cél elérésében.
A döntés előtt londoni elemzők helyzetértékelükben fenntartották eddigi 1,50-1,60 százalékos kamatmélypontra vonatkozó prognózisukat. A JP Morgan szerint a forint tartós erősödése esetén az MNB a harmadik negyedévben is folytatja az enyhítési ciklust. A görög válság fellángolásából, vagy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve várt kamatemeléséből eredő tőkekivonási kockázat is korlátozza a monetáris tanács mozgásterét.
Folytatódhat az óvatos kamatvágás

