Gazdaság

Többet költünk nyaralásra

Idén mintegy harmincezer forinttal fordítunk többet a pihenésre

Nyaralásra idén harmincezer forinttal többet fordítanak a magyar családok, és ebben a szezonban nyolc napról átlagosan kilenc napra emelkedett az üdülésre szánt idő az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Budapest Bank reprezentatív felméréséből.

A magyar lakosságnak továbbra is mintegy 48 százaléka nyaral idén, jellemzően júliusban vagy augusztusban. A Balaton és más belföldi célpontok népszerűsége mellett a tavalyi 16 százalékról idén 23 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik valamelyik európai tengerpart felé veszik az irányt - olvasható a bank közleményében. 
A Budapest Bank felmérése szerint a nyaralásra fordított összeg átlagosan a tavaly mért 118 ezer forinthoz képest idén elérheti a 151 ezer forintot is. Az eredmények szerint közel azonos azoknak az aránya, akik 50 000 forintnál kevesebbet tudnak pihenésre költeni, és azoké, akik 200 000 forintnál is többet szánnak a vakációra: 22, valamint 23 százalék. 
A válaszadók 79 százaléka a spórolt pénzéből fedezi a nyaralást, hat százalékuk azonban kölcsönből finanszírozza az üdülés kiadásait, akiknek négy százaléka rokonoktól, ismerősöktől kér pénzt, két százalékuk viszont gyorskölcsönt igényel, és ugyanennyien hitelkártya-keretüket növelik meg - közölte a bank. 
Az otthonról vitt készpénz dominanciája továbbra is érezhető, azonban a bankkártyás fizetés is egyre inkább teret nyer, ugyanis az arányuk a tavalyi 17 százalékról idén 20 százalékra emelkedett - tették hozzá.
Arról is beszámoltak, hogy a bankkártya-használók közül tízből négyen már a gyors érintés nélküli - Paypass vagy Paywaves - fizetést választják, de főként egyelőre belföldön. 
A felmérésből kiderült, hogy a külföldön nyaraló válaszadók felkészülten indulnak útnak: 85 százalékuk tisztában van a célország fizetőeszközének árfolyamával.