Gazdaság

Tízéves az Ügyfélkapu

Közel kétmillióan regisztráltak már

Tíz éve indult el a www.magyarorszag.hu kormányzati portálon az Ügyfélkapu, az e-ügyintézést lehetővé tevő elektronikus azonosító rendszer Magyarországon; a rendszernek március végén már több mint 1 millió 971 ezer regisztrált felhasználója volt - közölte a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. kedden az MTI-vel.

A korábbi tapasztalatok alapján a regisztrációk száma már 2015 második negyedévében meghaladhatja a 2 milliót.

Az Ügyfélkapun keresztül a felhasználók biztonságos online kapcsolatba léphetnek az e-szolgáltatásokat nyújtó állami szervekkel. Bejelentkezés után már csaknem 100 szolgáltatás érhető el a kormányzati portál internetes felületéről, beleértve az elektronikus adóbevallást és dokumentumfeltöltést, anyakönyvi kivonatokkal, forgalmi engedéllyel és vállalkozói igazolványokkal kapcsolatos ügyintézést, de az Ügyfélkapu biztosítja a felsőoktatásba jelentkezők azonosítását is az elektronikus felvételi eljárásban.

Felidézik, hogy az idei évtől az Ügyfélkapun érhető el több pályázat elektronikus ügyintézési felülete, ilyen például a homlokzati nyílászáró-csere, a kazáncsere vagy az Otthon melege program is. Ügyfélkapu regisztrációval működik a Digitális Nemzeti Fejlesztési Programhoz kapcsolódó országos szélessávú konzultáció vagy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság "Adatkapu" szolgáltatása, amelynek segítségével a távközlési szolgáltatók elektronikus formában teljesíthetik adat-bejelentési kötelezettségeiket.

A regisztrációval használható szolgáltatások listája folyamatosan bővül: a regisztrációval rendelkező felhasználóknak hamarosan lehetőségük lesz helyi önkormányzati ügyeket is elektronikusan intézni, hiszen a közeljövőben célegyenesbe forduló Önkormányzati ASP projekt keretében elkészült Önkormányzati Hivatali Portál szintén az Ügyfélkaput használja majd a felhasználók beléptetésére.

Idén az Európai Uniós források felhasználásával megújítják az Ügyfélkapu felhasználói felületét és regisztrált felhasználóink többféle, magas biztonságú azonosítás közül is választhatnak majd a belépéskor.

Az Ügyfélkapu a https://ugyfelkapu.magyarorszag.hu/ oldalon érhető el.