Gazdaság

Tizenegy ország versenyzett az Apollo Tyres beruházásért

Az indiai cég Magyarországon valósítja meg első európai zöldmezős beruházását 146 milliárd forintból

Az indiai Apollo Tyres szerdán hivatalosan is bejelentette, hogy Magyarországon valósítja meg első európai zöldmezős beruházását: mintegy 146 milliárd forintos befektetéssel Gyöngyöshalász közelében épül fel az Apollo gumigyár, amely 975 új munkahelyet teremt. Az Európai Bizottság már korábban jóváhagyta a kormány 16 milliárdos készpénztámogatását.

Szijjártó és Apollo kicsi
Szijjártó Péter és az Apoll Tyres vezetője Neeraj Kanwa   fotó: MTI

Magyarország újraiparosításának fontos állomása az Apollo Tyres magyarországi beruházása, mondta Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Az Apollo magyarországi gyárában a tervek szerint naponta 16 ezer személyautóhoz, és 3000 haszongépjárműhöz gyártanak majd abroncsokat. Emlékeztetett arra, hogy 2008 óta 11 európai ország volt versenyben az Apollo beruházásáért.  

Magyarország számára azért is prioritás az ázsiai vállalatok idevonzása, mert egybevág két fontos stratégiai célkitűzéssel, hogy Magyarország legyen Európa termelési központja, és minél több kutatás-fejlesztési, innovációs kapacitás érkezzen az országba - mondta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy sorra érkeznek a tőkeerős és sok munkahelyet teremteni képes beruházások. Elmondta, hogy az Apollo Tyresnek hat gyára van, ebből egy Európában (Hollandiában), de a magyarországi lesz az első, amelyet maga épít fel a kontinensen. Az Apollo Tyres többek között olyan nagy autógyáraknak szállít be, mint a Daimler, a Tata, a Volkswagen vagy a Suzuki.

Neeraj Kanwar, az Apollo Tyres Ltd. ügyvezető igazgatója kiemelte: Európában egyre nagyobb kereslet mutatkozik a gumiabroncsok iránt, és az Apollo Tyres meglévő, hollandiai üzemének termelését kiegészítő gyöngyöshalászi létesítményben Apollo és Vredestein márkájú abroncsok is készülnek majd az - Orosz- és Törökországot is magában foglaló - európai piac számára.

Az Apollo közleménye szerint a cég magyarországi vállalata hamarosan megindítja az építkezéshez szükséges engedélyezési eljárást, és megkezdi a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítését is. A gyár alapkőletétele várhatóan 2015 tavaszán lesz, az első kész abroncs pedig 2017 elején gördülhet le a gyártósorokról.