Gazdaság

Támogatja a kormány a gépjárművezetők, buszvezetők képzését

Az állam és a versenyszféra együttműködése sikeres – mondta Varga Mihály+VIDEÓ

Állami támogatásból indul szeptembertől gépjárművezetői képzés, a C és E kategóriájú jogosítvány megszerzésének költségeit a kormány hazai és uniós támogatásból finanszírozza. Korábban az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. a VT-Arriva Kft.-vel közösen már egy sikeres, háromszáz fős buszvezetői képzést hajtott végre.

varga busz lead
Fotó: Horváth Péter Gyula
Ötmilliárd forint hazai és európai uniós pénzből támogatja a kormány hatezer gépjárművezető képzését – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A kormányzat célja, hogy a gazdasági növekedés támogatása mellett biztos megélhetést nyújtson azoknak, akik hiányszakmákban helyezkednek el. Fontos azoknak az ágazatoknak a támogatása amelyek új munkahelyeket teremtenek, ilyen többek közt az árufuvarozás és a logisztika is – mondta Varga.

A miniszter rámutatott, a fuvarozásban jelentős szakemberhiány tapasztalható. Az ágazat az elmúlt időszakban a két és félszeresére bővült, mintegy 11700 vállalkozás működik, közel 62 ezer járművezetővel, és ötszázmillió forint adóbefizetéssel járul hozzá a költségvetéshez. Teljesítménye a GDP-hez hat százalékát adja, a nyugati államokban az arány azonban eléri a tizenkét százalékot. A buszos cégek száma jelenleg 1500 és tizenötezer autóbusz van forgalomban.

A kormányzati támogatással meghirdetett C és E kategóriás nehézgépjármű képzés azért fontos, mert az árufuvarozásban több ezer állás betöltetlen – derült ki Wáberer György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke, miniszterelnöki megbízott kezdeményezésére készült felmérésből. Varga Mihály emlékeztetett: a képzés sikerét garantálja, hogy az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) a VT-Arriva Kft.-vel, a hazai autóbuszos szállítás meghatározó szereplőjével közösen a buszvezetőknek már kidolgozott és végrehajtott egy ilyen programot. Ennek során a képzésben részt vevő háromszáz autóbusz vezetőnek a VT-Arriva eszközöket, valamint tanulmányi támogatást nyújtott, az állam pedig a képzés összegét vállalta. Varga Mihály kiemelte: az együttműködés bizonyítja, hogy az állam és a versenyszféra közös munkája sikeres.

Wáberer György hangsúlyozta, gyors kormányzati segítséget kapott az ágazat, a képzések szeptembertől indulnak. Az oktatást követően 6400 ember foglalkoztatását szeretnék elérni, az ötmilliárd forintos támogatás pedig pár hónap alatt megtérül. A képzésben való részvétel feltételei mától olvashatók az ofa.hu internetes oldalon.

Szepesi Péter, a VT-Arriva ügyvezető igazgatója elengedhetetlennek nevezte a cég jelenlegi kilencszáz fős munkaerő bővítését, így két év alatt további ötszáz főt kívánnak bevonni. A vállalat a közlekedési piac meghatározó szereplője, a 250 tagú fővárosi buszflotta mellett a székesfehérvári helyi közlekedésben is részt vesz. Szepesi kiemelte: a VT-Arriva és az OFA megfelelően reagált az autóbusz-piac kihívásaira.

 

Objektum doboz