Gazdaság
Támogatás külhoni magyar vállalkozóknak
A tematikus évek és a gazdasági támogatások célja, hogy aki a szülőföldjén akar maradni, az meg tudja ezt tenni, legyen munkája, tudjon boldogulni és gyermeket vállalni, valamint a gyerekek tudjanak magyar nyelvű oktatási intézményekbe járni – húzta alá Potápi Árpád. A gazdasági alapú gondolkodás alapján a szakképzést, a fiatal vállalkozókat, most pedig a családi vállalkozásokat támogatja a magyar kormány. Az idén 230 millió forinttal folytatódik a fiatal magyar vállalkozók támogatása, a családi vállalkozások támogatására 600 millió forint jut, további 170 millióból pedig a kísérőprogramok valósulhatnak meg, azaz a program keretösszege összességében eléri az egymilliárd forintot.
A külhoni magyar családi vállalkozások és a fiatal vállalkozók számára nyári képzést is tartanak – tudósított a távirati iroda.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azt mondta: nem tartja véletlennek, hogy a Kárpát-medencei körút éppen a Vajdaságban indult, hiszen a vajdasági magyar közösség már bizonyított a térség- és gazdaságfejlesztési programjával.
