Gazdaság
Sok százmilliárdos beruházási programot jelentett be Lázár János
Kritikus lesz a magyar gazdaság következő fél éve

Az ideihez hasonló 2016-os gazdasági növekedéshez legalább kétezer milliárd forint európai uniós forrást kellene kifizetni jövőre - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Portfolio gazdasági konferenciáján. A tárcavezető úgy fogalmazott, még nem találkozott olyan kormányzati munkatárssal, aki szerint ez lehetséges lenne. Szavai szerint a kormányzati realitás 1300-1400 milliárdos kifizetés, szerinte azonban 1600 milliárdot "ki lehet taposni" az intézményrendszerből. Lázár János azt is közölte, hogy 2017 közepéig a 2014-2020-as ciklus összes EU-s pályázatát kiírják, így a rendelkezésre álló teljes 12 ezer milliárd forint hozzáférhetővé válik.
Nemzeti infrastruktúra-fejlesztési program indul
A Miniszterelnökség vezetője a növekedés elősegítése érdekében nemzeti infrastruktúra-fejlesztési program elindítását sürgette, mert vannak bizonyos ágazatok, amelyekre nem vagy csak korlátozottan lehet költeni az EU-s kasszából, márpedig ezek nélkül - mondta - nem lesz könnyű fenntartani a gazdasági bővülést. A közlekedési beruházások mellett a lakásépítések támogatását és az elektronikus infrastruktúra kiépítését, a minél szélesebb körű internetelérést említette meg.
Egy állami fejlesztési alapból azt a száz magyar céget is kiemelten kell segíteni, amely nem fér bele a kis- és középvállalatok kategóriájába, fejlesztésük nem illeszthető be az EU-s irányelvekbe – mondta.
Gigaberuházásokra van szükség a fővárosban
Külön kitért Budapestre, ahol szerinte jelentős fejlesztésekre, szimbolikus gigaberuházásokra van szükség az ország gazdasági növekedése érdekében. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormánynak ehhez zsebbe kell nyúlnia. A tárcavezető Pest megyéről is beszélt, amely Budapesthez hasonlóan ki van zárva az európai uniós forrásokból, ezért - mondta - a költségvetésnek kompenzálnia kell a megye településeinek támogatását, ami a mostani hétéves EU-s ciklusban 130 milliárd forintjába kerül a központi büdzsének. Jelezte egyúttal, a kormány elszánt, hogy 2021-re az EU-s források tekintetében leválassza Pest megyét Budapestről "akár azon az áron is, hogy a teljes megyestruktúrát átalakítja".
Elégedetlen a kormány a hitelezéssel
Lázár szerint meg kell vizsgálni mennyire teljesülnek az év elején a bankokkal kötött megállapodásban vállalat célok, a bankszektor megtette-e mindent a hitelezés fellendítése érdekében, ahogy azt az EBRD-vel aláírt szándéknyilatkozatban szerepel. Addig is a magyar állam kezében lévő hitelezést fokozni kell, például az MFB-s pénzeket és az államnál lévő új kereskedelmi banki eszközöket is a hitelezés irányába kell megindítani. Célként fogalmazta meg, hogy a Magyar Fejlesztési Bank már jövőre kihelyezzen legalább 500 milliárd forintot, a takarékszövetkezeti rendszert és a postát pedig meg kell erősíteni az agrárhitelezés és a zöldbanki funkciók területén. A magyar államnak egyébként minél előbb ki kell kiszállnia a bankszektor egy részéből, lehetőséget adva a piaci szereplőknek.
Szorgalmazta továbbá a bürokrácia és az abból élők számának csökkentését - amelyről szerinte 3-6 hónapon belül döntenie kell a kabinetnek -, mert "ilyen bürokráciával és ennyi bürokráciából élő emberrel nem lehet a gazdasági növekedést (...) hosszú távon fenntartani".
Kockázatok
A magyar bővülés belső kihívásai mellett külsőkre is felhívta a figyelmet Lázár János, kiemelve a dízelbotrányt, amellyel kapcsolatban emlékeztetett, hogy a spanyol kormány visszakéri a VW-csoporttól a környezetbarát autók vásárlásához nyújtott támogatást. "Kérdés, hogy a győri Audinak nyújtott támogatás kapcsán felmerülnek-e ilyen aggályok bárkiben is Magyarországon" - mondta a miniszter.
Összegzése szerint az EU-átlagot meghaladó gazdasági fejlődés 2016-os megtartása óriási kihívás, a jövő év első fele pedig ebből a szempontból "nagyon nagy felelősségű", de a kormánynak vannak eszközei, hogy támogassa a növekedést.
