Gazdaság
Sok a nettó bérre rakódó teher
Virovácz szerint Keresetfejlesztést hozhatna a tervezett módosítás
– A járulékcsökkentés ötlete nem új, évek óta hallani róla. Most, hogy a téma ismét a kormány napirendjén van, mit gondol erről?
– Már számos közgazdász felvetette: szükség lenne a munkáltatói terhek csökkentésére annak érdekében, hogy például a rosszabb helyzetben lévő vállalkozások is képesek legyenek béremelésre. Én is több esetben hangoztattam korábban, hogy nemcsak a munkavállalói, de a munkáltatói oldalon is szükség lenne a terhek enyhítésére. Ennek oka, hogy a régiós országok közül (V4 és Románia – a szerk.) nálunk a második legmagasabb a munkaadói járulék mértéke a bruttó bérhez viszonyítva: 28,5 százalék. Szlovákia áll az élen 35,2 százalékkal. A nettó bérre rakódó terhek arányában Magyarországon volt a negyedik legmagasabb tavaly az EU-ban, vagyis az szja-csökkentés ellenére is relatíve drága a munkavállalók foglalkoztatása.
– A munkáltatói terhek csökkentése esetében azért nem olyan egyszerű a helyzet, mint például a személyi jövedelemadónál. Miért bonyolultabb a munkáltatói terheket csökkenteni?
– A munkaadói terhek, a jelenleg a 27 százalékos szocho, azaz szociális hozzájárulási adó és a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás az úgynevezett pántlikázott források közé tartozik. Ez azt jelenti, hogy az ebből származó bevételt csak meghatározott kiadásokra lehet fordítani.
– Ez hogyan történik?
– A szociális hozzájárulási adó az E. Alap, vagyis az Egészségbiztosítási Alap és az Ny. Alap, azaz a Nyugdíjbiztosítási Alap között oszlik meg. A 2016. évi költségvetési törvény alapján egészen pontosan a szociális hozzájárulási adó ez évben megfizetett összegének a 79,43 százaléka az Ny. Alapot, 20,57 százaléka pedig az E. Alapot illeti meg. A 2016-ra vonatkozó költségvetési törvény alapján a tervek szerint ez 521,8 milliárd forint az E. Alap és 2014,7 milliárd forint az Ny. Alap esetében.
– Mit jelentene mindez?
– Előzetes kalkulációk alapján minden egyes adóváltoztatás, amely a szochót érinti, egyben forrást von el az egészségügyből és a nyugdíjrendszerből. Egy viszonylag egyszerű számítással megkaphatjuk a kialakuló forráshiány várható mértékét is.
– Hogyan?
– A feltevések a következők: a szocho egy százalékponttal csökken, az így keletkezett költségcsökkenést a munkáltatók teljes egészében a bruttó bérek emelésére fordítják. Amennyiben a feltételezések szerint húsz százalékra csökkenne a szocho, úgy a bérek hét százalékkal emelkednének, de a nettó forráshiány már 415 milliárd forintra rúgna. Természetesen a lakosság többletjövedelméből egyéb sorokon pluszbevétel keletkezne a költségvetésben, ám az nincs közvetlenül becsatornázva a társadalombiztosítási alapokba, vagyis nem garantálja az eredeti és az intézkedés utáni állapot közötti változatlanságot.
– Mi a másik munkáltatói teher?
– Ez a szakképzési hozzájárulás. Ám ez csupán másfél százalékos, így ez az összeg csekélynek nevezhető, ráadásul ez a bevétel az oktatási rendszerbe csatornázott, így az itt kieső összeg a harmadik forráshiányos területet érintené negatívan. A költségvetési problémákon túl felvet egy még jelentősebb gondot is ez a lehetséges beavatkozás.
– Azaz?
– A vállalatok költségei az intézkedéssel csökkennek, ami három módon jelenhet meg. Egy: növelik a profitot. Kettő: növelik a munkaerő iránti igényüket. Három: bért emelnek. Amennyiben nincs arra vonatkozó előírás – amit egyébként rendkívül nehéz lenne kikényszeríteni, pláne ellenőrizni –, hogy a költségcsökkentést milyen arányban kell átadni a munkavállalóknak, úgy vélhetően a profit növekedésében csapódna le az intézkedés. Mindez nem enyhítené érdemben a munkaerőhiányt.
– A lehetséges költségekről is érdemes pár szót ejteni. Ez hogyan néz ki?
– A statisztikák szerint 235 880 főt érintett valamilyen aktív munkaerő-piaci eszköz, amelyre a GDP arányában 0,78 százalékot költött a kormányzat. Ebből kiszámítható, hogy nagyjából egy főre 1,06 millió forintot fordított az állam aktív munkaerő-piaci szolgáltatás keretében. A számításból kiindulva tehát a százötvenezer inaktív és a 120 ezer fős potenciálisan átképezhető közfoglalkoztatotti kör aktív munkaerő-piaci eszközökkel történő segítése nagyjából további 290 milliárd forintot, vagyis a GDP kevesebb mint egy százalékát tenné ki. Ez a költség pedig csökkenthető, ha a közfoglalkoztatottakra így kevesebbet fordít az állam. A munkaerőhiány azonban kikényszerítheti a vállalatokból a modernizálást, a beruházást, azt, hogy hatékonyabbá váljanak. Kevesebb emberrel többet termeljenek, vagyis emelkedjen az egy főre jutó tőke, majd az egy főre jutó bruttó hozzáadott érték is.