Gazdaság

Sikeres az Ifjúsági garancia program

Mostantól elektronikus úton is lehet csatlakozni a rendszerhez – Kétszázmilliárd forintos Európai uniós támogatás van 2022-ig

Az indulás óta eltelt két évben csaknem hatvanezer, 25 év alatti fiatal továbblépését segítette az Ifjúsági garancia program Magyarországon. A tavalyi harmadik negyedéves adatok szerint a 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 12,7 százalékra csökkent.

Cseresnyés Péter és Simon Attila István 20170217
Cseresnyés Péter és Simon Attila István érkezik a konferenciára (Fotó: Varga Imre)

Eredményes az ifjúsági garancia rendszere. A számok már az első két évet követően látványosak: a nem dolgozó, nem tanuló 25 év alatti fia­talok aránya a 2014-es 13,6 százalékról már 2015-re 11,6 százalékra csökkent, a 2016. harmadik negyedévi adatok pedig szintén régóta nem látott kedvező munkanélküliségi és foglalkoztatási értéket mutatnak – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az Ifjúsági garancia konferencián.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint Cseresnyés Péter közölte: a tavalyi harmadik negyedéves adatok szerint a 15–24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 12,7 százalékra csökkent, ami uniós összehasonlításban a hatodik legkedvezőbb érték, a foglalkoztatás pedig 29,1 százalékra nőtt a korábbi húsz százalékról. Az államtitkár elmondta, hogy a magyarországi indulása óta eltelt két évben csaknem hatvanezer, 25 év alatti fiatal továbblépését segítette az Ifjúsági garancia program.

9 20170217
A 2022-ig tartó kezdeményezésre kétszázmilliárd forint uniós támogatás áll rendelkezésre, amellyel lehetőség nyílik a munkaerőpiacon keresett szakképzettség vagy egy önálló vállalkozás elindításához szükséges készségek megszerzésének elősegítésére. Cseresnyés Péter bejelentette egyúttal, hogy mostantól online is lehet jelentkezni az ifjúságigarancia-rendszerre. Az ifjúsági garancia immár Facebookon is elérhető. Ugyanakkor kiemelte, hogy az eddigi eredményekkel nem lehet megelégedni, hiszen a fiatalkori munkanélküliség csökkentése, megelőzése korunk egyik legnagyobb kihívása, miközben viszont több munkáltató munkaerő­hiányra panaszkodik. Navracsics Tibor az Euró­pai Unió kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa felszólalásában méltatta az ifjúságigarancia-rendszer eddigi eredményeit. A rendszer 2013-as indulása óta Euró­pa-szerte 5,5 millióról négymillióra csökkent az ifjúsági munkanélküliek száma. Jelentős eredménynek értékelte, hogy a 2–12 hónapig terjedő programra Olaszországból 3424 jelentkezés, Spanyolországból 2879, Portugáliából 2406 regisztráció érkezett, tehát nagy az érdeklődés az olyan országokban, ahol viszonylag magas az ifjúsági munkanélküliség. Kitért arra, hogy váratlanul nagy sikert aratott az Európai Szolidaritási Testület tavaly decemberben indult kezdeményezése, amelynek keretében a 18–30 éves fiatalok önkéntesnek mehetnek, vagy szakmai tapasztalatot szerezhetnek külföldön, a szervezetnél eddig több mint 22 ezren regisztráltak. A regisztráció lehetőséget nyújt a fiatalok számára, hogy egy másik országban gyakornoki programot kezdjenek – mutatott rá az uniós biztos.

Simon Attila István munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár előadásában a jövő feladatai közé sorolta a teljesen inaktív fiatalok megszólítását és az egyik legnagyobb kihívásnak nevezte a fiatalok motiválatlanságának kezelését. A helyettes államtitkár beszámolt arról is, hogy a tervek szerint 2022-ig mintegy 180 ezer fiatal kaphat segítséget az elhelyezkedéshez vagy piacképes tudás megszerzéséhez.