Gazdaság

Rekordütemben nőttek tavaly a beruházások

A nemzetgazdasági tárca szerint a kilenc százalékra csökkentett társaságiadó-kulcs szintén ösztönzi a beruházási kedvet, és várhatóan folytatódik az uniós források beáramlása is

Minden idők legnagyobb növekedési ütemével, 16,7 százalékkal nőttek tavaly a beruházások. A nemzetgazdasági tárca szerint több mint két évtizede ez a legmagasabb érték. Elemzők úgy látják, az idén lassul a bővülés üteme, kevesebb a magán- és több az állami beruházás.

Tavaly közel 6500 milliárd forint értékű fejlesztés volt Magyarországon, ami a beruházások volumenét tekintve csaknem tizenhét százalékos növekedést jelent az előző évhez képest – jelentette ki Marczinkó Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva az M1-en. Közölte: a beruházások bővülése 2017-ben a legmagasabb volt 1995 óta, s volumenük a negyedik negyedévben 14,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A tárca lapunkhoz is eljuttatott közleményében az adatokat úgy kommentálta, a kiugró tavalyi növekedést a negyedik negyedévben létrejött, 2295 milliárd forint értékű összberuházás is nagymértékben segítette, amelynek közel kétharmadát a vállalati fejlesztések teszik ki. A nagyvállalatok tekintetében az elmúlt időszakban bejelentett számos nagy volumenű – főleg az autóipart és a beszállítói hálózatot érintő – fejlesztés fokozatos felfutása várható a következő időszakban, míg a kis- és középvállalkozások esetében az alacsony hozamkörnyezet és a kedvező üzleti klíma mellett az uniós források felgyorsított kifizetése is támogatja a beruházások további bővülését.

A kilenc százalékra csökkentett társaságiadó-kulcs szintén ösztönzi a beruházási kedvet.
Januárban tovább lassult az ipari termelői árak emelkedése, 3,3 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, ami tavaly augusztus óta a legalacsonyabb növekedés, és 0,6 százalékponttal alacsonyabb a decemberinél – jelentette ugyancsak tegnap a KSH. Az előző hónaphoz viszonyítva 0,3 százalékos volt a termelői árak januári növekedése. Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül belföldön az energia- és a továbbfelhasználásra termelő ágazatokban 3,6, a beruházási javakat gyártó ágazatokban 3,4, a fogyasztási cikkeket gyártókban 2,9 százalékkal nőttek az árak januárban az előző év januárjához képest.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője úgy véli, az idén folytatódhat a beruházások két számjegyű növekedése, amit alátámaszt az építőipari szerződésállomány és a folyamatban lévő beruházások soha nem látott mértéke is. Az idén a beruházásokat a lakás- és irodaátadási hullám mellett az uniós támogatású és tisztán állami beruházások is gyorsítják.

A 2018-as év kilátásai kifejezetten kedvezőek a beruházások szempontjából, hiszen az uniós forrásbeáramlás az idén várhatóan folytatódik. A volumenbővülés azonban várhatóan már nem lesz olyan látványos, mint tavaly, hiszen a bázis most már jóval magasabb – összegezte Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője.