Gazdaság
Ragaszkodik az adósságcsökkentéshez a görög pénzügyminiszter
Hat év recesszió után ismét növekedésnek indult Görögország gazdasága tavaly, elsősorban a turizmus jó eredményeinek köszönhetően. A GDP éves szinten 0,8 százalékkal nőtt 2014, igaz 2008 óta negyedével zuhant. A tavalyi költségvetés 0,6 százalékos, az idei pedig 2,9 százalékos gazdasági növekedésre alapozva készült.
"Mindenki tudja, hogy Görögország egy új megállapodás nélkül soha nem lesz képes törleszteni adósságát" - jelentette ki a pénzügyminiszter az interjúban, amelynek kivonatos változatát pénteken jelentette meg a német Der Spiegel magazin hírportálja.
"Értem én, hogy a német kormány az adósság elengedésének még az említését is kerülni szeretné, de az a helyzet, hogy az még a hitelezők számára is kedvezőbb megoldás lenne a törlesztési idő meghosszabbításánál" - fejtette ki Janisz Varufakisz.
A német pénzügyminisztérium szóvivője, Martin Jäger pénteken újságíróknak a Németország által elfogadható "egyedüli lehetséges megoldásnak" nevezte a görög adósság törlesztési futamidejének a meghosszabbítását.
A görög pénzügyminiszter a lapnak adott interjúban fullasztásos kínvallatáshoz hasonlította azt az eljárást, amit a hitelezők küldöttsége, a trojka alkalmaz Görögországgal szemben. "Egy pillanattal a szívleállás előtt vehetünk néhány lélegzetet, majd újból a víz alá nyomnak és az egész kezdődik elölről" - fogalmazott.
Az euróövezeti pénzügyminiszterek hétfőn ülnek össze annak megvitatására, hogy a meglévő görög mentőcsomag feltételeit módosítják-e, vagy új programmal cserélik le.
Németország nem hiszi, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD)helyettesítheti az Európai Bizottság (EB), az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ellenőrzői szerepkörét a Görögországnak nyújtott nemzetközi hitelprogramban - mondta pénteken Martin Jaeger, a német pénzügyminisztérium szóvivője.
