Gazdaság

Öt százalék lehet a reklámadó kulcsa

Április 8-án tárgyalhatja a kormány a reklámadót

Nem csak idén, de jövőre is április 30-ig nyújtja be költségvetési törvényjavaslatát a kormány – hangzott el egy háttérbeszélgetésen, amelyet a Fidesz vezetői politikusai tartottak. Ezen elhangzott, hogy április 8-án tárgyalhatja a kormány a reklámadót, amelynek kulcsa öt százalék lehet.

A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a költségvetési törvényjavaslatot április 30-ig benyújtja a kormány és június végéig fogadhatja el az Országgyűlés. A jövőben is ez lesz a gyakorlat, hogy nagyobb kiszámíthatóságot teremtsenek a gazdasági szektorban. Az adótörvényeknél „nagyobb meglepetés”, például jelentős áfacsökkentés nem várható. A kormány a gyermekek utáni adókedvezmény növelése mellett az életpályaszerű intézkedéseket szeretné végig vinni, a szociális dolgozóknak, közalkalmazottaknak is terveznek életpályát alkotni.

A reklámadót április 8-án tárgyalhatja a kormány. A Fidesz-frakció 5 százalék körüli kulcsban gondolkodik, de a kisebb szolgáltatókat, vállalkozásokat nem vonnák be az adózói körbe – derült ki a beszélgetésen. A tervek szerint 50 millió forintos reklámárbevétel alatt lenne 0 százalékos a kulcs, fölötte pedig 5,3-5,5 százalék lenne. A jelenlegi kulcsokhoz képest ez a megoldás valójában azt jelenti, hogy szétterítik az adót a piac kisebb szereplőire, és a jelenleginél jóval kisebb teher lesz a nagyokon, például az RTL Klubon, amely a jelenlegi szabályozás szerint a terhek több mint kétharmadát fizette. 

Aa vezető kormánypárti politikus arról is beszélt, hogy a ciklus vége felé tovább bővülhet a vasárnapi munkavégzés tilalma. Emellett kezdeményezik, hogy a reggel 6-tól 22 óráig való nyitva tartás 4.30-tól 22 óráig tartóra módosuljon.