Gazdaság

Önálló felügyelet alakul

Az új szerv látja el a szerencsejáték-törvény hatálya alá tartozó tevékenységek hatósági ellenőrzését az ország területén, ehhez a kormány nagyobb létszámot biztosított

Önálló szerencsejáték-felügyeletet hozott létre a kormány Szerencsejáték Felügyelet intézménynévvel. Immár központi hivatalként működik, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatalból (NAV) kiváló szerencsejáték-felügyeleti főosztályból alakult meg – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában

A NAV főosztályaként nem látható el a szerencsejáték-iparág felügyelete, és a feladat további létszámbővítést is igényel – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az önállósodott ellenőrzési szerv létrehozása kapcsán. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alá került önálló felügyelettel megerősítik a hatóság hatáskörét és az ellenőrzések mértékét is. Mint a kormány bejelentette, a felügyelet tegnap már meg is kezdte működését. Az önállósult felügyelet látja el a szerencsejáték-törvény hatálya alá tartozó tevékenységek hatósági felügyeletét az ország területén. Folyamatosan felügyeli és ellenőrzi a szerencsejáték-piacot, eljár a szervezéssel kapcsolatos engedélyezési, játékterv-módosítási eljárásokban, a saját területén ellenőrzi a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény rendelkezéseinek a betartását. Feladata lesz az is, hogy ellássa a szerencsejáték-felügyeleti tevékenységgel kapcsolatos hatósági tevékenységet, fellépjen az illegális, engedély nélküli szerencsejáték-szervezőkkel szemben is, valamint kezelje a szerencsejátékok engedélyezésével, lebonyolításával kapcsolatos, valamint pénzforgalmi ügyleteket is.

A még a NAV-főosztályként működő szerv tavaly száznyolcvan hatósági engedélyt adott ki szerencsejáték folytatására és szervezésére. Hatósági ellenőrzési tevékenysége keretében több mint tizenháromezer ellenőrzést végzett, közel félezer esetben szabott ki bírságot, amelyek együttes összege több mint 1,7 milliárd forint volt. Kiemelt feladata volt az engedély nélküli szerencsejáték-szervezői tevékenység elleni hatósági fellépés, amelynek két fő területe az internetterminálok és az engedély nélküli online szerencsejáték-oldalak elleni fellépés volt.

A terminálokkal kapcsolatos peres eljárásokban tavaly a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon nyolcvanegy ítélet született, ebből hatvan esetben a NAV javára döntött a bíróság. Az adóhatóság tavaly ötszáznyolcvan esetben rendelkezett internetes oldal ideiglenes, 365 napra történő hozzáférhetetlenné tételéről, és ezekhez az oldalakhoz kapcsolódóan szabták ki a bírságok javát is, mintegy másfél milliárd forintot.