Gazdaság

Nagyot léptünk előre digitálisan

Magyarország bekerült Európa egyik legjelentősebb tudásközpontjába

Magyarország teljes jogú tagja lett az Európai Innovációs és Technológiai Intézet információs és kommunikációs technológiákkal foglalkozó társulásának (EIT Digital). Ezáltal hazánk kutatási és innovációs potenciálja bekerült Európa egyik legjelentősebb tudásközpontjába.

Balog Zoltán 20170127
Balog Zoltán kiemelt célként említette a kutatói létszám növelését is (Fotó: Varga Imre)

Az EIT Digital-tagság elismerése annak, hogy Magyarország együtt tud működni a nyugat-európai „agytrösztökkel”. A teljes jogú tagság eredményeként hazánk egyúttal az európai kutatási térség egyenjogú és innovatív szereplőjévé válhat, közép-európai központként vonzó helyszíne lehet tehetséges kutatóknak, fejlesztőknek és ígéretes vállalkozásoknak – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere az EIT Digital tegnapi rendezvényén, akit a távirati iroda idézett. Balog Zoltán kiemelte: az EIT Digital magyar csomópontjának tevékenysége több száz új munkahelyet hozhat létre egyebek mellett az Ericsson Magyarország, a Magyar Telekom, a Nokia Magyarország kutatás-fejlesztési egységeiben, valamint a kis- és középvállalkozásoknál. A kormány pedig tovább kívánja emelni a kutatás-fejlesztésre szánt forrásokat, a tervek szerint 2020-ra a ráfordítások összege eléri a bruttó hazai termék (GDP) 1,8 százalékát.

Szintén cél a kutatói állomány megtartása és létszámának jelentős, negyvenszázalékos növelése a következő években. Tíz év alatt a teljes munkaidőben foglalkoztatott kutatók száma 1550-ről 2500-ra emelkedett.

Lepsényi István, a nemzetgazdasági tárca gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára előadásában jelezte, hogy idén öt tesztgyár jön létre az autóiparban, az egészségügyi iparban, az infokommunikációban és a mezőgazdaságban.