Gazdaság
Most jön az új konvergenciaprogram
Előrelépés a gazdaság állapotában, kisebb államháztartási hiánnyal
Az Európai Bizottság – Magyarország költségvetési, makrogazdasági és strukturális reformokról szóló terveiről – országjelentése a korábbiaktól eltérően pozitív hangvételű. Elismeri többek közt az előrelépést a gazdaság általános állapotában, a csökkenő államháztartási hiányt és államadósságot, valamint kedvezően nyilatkozik a bankadó jelentős csökkentéséről is.
A Magyarország külső sérülékenységének enyhítését szolgáló kormányzati intézkedések között a bizottság jelentése méltányolta a lakossági devizahitel-állomány teljes kivezetését, amely a forintosítás révén súlyos rendszerkockázatot szüntetett meg – emelte ki Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette: az országjelentés megállapította, hogy a növekvő aktivitással együtt, párhuzamosan csökkent a munkanélküliségi ráta, valamint a tartósan munkanélküliek aránya is mérséklődött.
A konvergenciaprogramban a kormány tájékoztatja az Európai Bizottságot, hogy Magyarország az elkövetkező három évben mennyire teljesíti a gazdasági és monetáris unió következő lépcsőjéhez, az euró bevezetéséhez szükséges kritériumokat.