Gazdaság
Milliárdos jászsági fejlesztés
Támogatás műanyag hulladék újrahasznosítására
A jászberényi székhelyű Jász-Plasztik Kft. kétmilliárd 850 millió forint összértékű kapacitásbővítő fejlesztését segíti egymilliárd 420 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében – közölte a nemzetgazdasági miniszter Jászberényben. Varga Mihály reményét fejezte ki, hogy a beruházás a Jászságnak, a megyének és a térségnek további gazdasági lendületet ad majd. Az NGM kezdeményezésére 2015-ben döntött úgy a kormány, hogy támogatja azokat az ipari nagyvállalatokat is, amelyek fejlesztik technológiájukat, bővítik kapacitásaikat, új munkahelyeket teremtenek, de uniós forrásokból nem részesülhetnek.
Hozzátette: a megnövekedett beruházási hajlandóságból fakadó vállalati igények miatt a kormány a 2016-os program keretösszegét megemelte. Tavaly harmincöt hazai nagyvállalat több mint 24 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott ebből a forrásból. A támogatás révén a vállalatok több mint hatvanmilliárd forint értékű fejlesztést valósítanak meg, és 1147 új munkahelyet hoznak létre Magyarországon – tudósított a távirati iroda. Varga Mihály hangsúlyozta: a tavaly novemberben aláírt, hat évre szóló béremelési és adócsökkentési programhoz az első hónap eddigi adatai szerint alkalmazkodni tudtak a gazdaság szereplői. Az adó- és járulékmérséklés, amely 145 milliárd forint tehercsökkenést jelent, költségvetési hatását ellensúlyozza az idénre várt nagyobb gazdasági növekedés.
Tóth Zoltán gyárigazgató elmondta: a huszonhét éve alakult Jász-Plasztik Kft. évente több ezer tonna műanyag- és akkumulátorhulladékot gyűjt újrahasznosítási céllal. A nyilvános cégadatok szerint a cég éves nettó árbevétele 2015-ben meghaladta a 107,7 milliárd forintot.