Gazdaság
Megtörtént a növekedési fordulat
A válság előtt szinten a magyar gazdaság - Tavaly 3,6 százalékkal nőtt a GDP
Az év utolsó három hónapjában éves szinten 3,4 százalékkal, az előző negyedévhez viszonyítva 0,8 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítmény. Az év végén mind a feldolgozóipar, mind az építőipar, de a mezőgazdaság teljesítménye is jelentősen javult - közölte a KSH.
Továbbra is a termelő szektorok voltak a húzóágazatok: az ipari termelés 4 százalékkal növekedett az autóipari bővítéseknek köszönhetően, míg részben az infrastruktúrafejlesztések eredményeként az építőipar 6,2 százalékkal bővült. Továbbra is fontos a mezőgazdaság teljesítménye, a magas bázis ellenére az agrárium 12 százalékkal többet tett hozzá a GDP-hez 2014 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest.
Beindult a fogyasztás
Az ipari termelés januárban 5,3 százalékkal nőtt éves szinten, míg decemberhez képest 4,3 százalékkal emelkedett - közölte első becslését a KSH. A járműgyártás mellett az energiaszektor és a vegyipar is növekedhetett. Az ipar GDP-hez való hozzájárulását 22-ről 30 százalékra kívánja növelni 2030-ra a kormány – mondta az NGM államtitkára. Glattfelder Béla szerint fontos, hogy a növekedés ne járjon az energiafelhasználás ugrásszerű növekedésével a fosszilis energia felhasználásával és a széndioxid-kibocsátás emelkedésével.
A gyenge külső kereslet ellen ére az export erős maradt az év utolsó negyedévében is (+9,4 százalék), ami azt mutatja, hogy az Európai Unió gazdasági ciklusaira a magyar gazdaság egyre immunisabb.,Az év egészében pedig a 8,7 százalékos exportnövekedéssel szemben az import 10,0 százalékkal nőtt.
Így az export értéke tavaly elérte a GDP 91 százalékát, ami nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedőnek számít. A felhasználási oldalon a háztartások fogyasztása a negyedik negyedévben 2,0 az év egészében 1,6 százalékkal nőtt, jelentősen gyorsabban az előző negyedévi 1,1 és egész 2013-as 0,2 százaléknál. A beruházások negyedik negyedévi - szintén magas bázisra támaszkodó - szerény 1,9 százalékos növekedés ellenére az egész tavalyi évben 11,7 százalékkal nőtt az előző évi 5,2 százalékot követően.
2,5 százalék felett nőhet idén a GDP

