Gazdaság
Meglódultak a bérek
Több mint hét százalékkal nőtt a bérek vásárlóértéke decemberben
A decemberi kimagasló mértékű reálkereset növekedésben a rendszeres jövedelmek erőteljes emelkedése mellett az év végi mozgóbér kifizetések bővülésének is nagy szerepe volt - olvasható az NGM közleményében.. A kiváló GDP adatok, a folyamatosan javuló foglalkoztatottság és a csökkenő árak további létszámbővülést és reálkereset emelkedést vetítenek előre. A pozitív folyamatok pedig kedvezően hatnak a lakosság jövedelmi helyzetére és hozzájárulnak a belső fogyasztás növekedéséhez is.
Decemberben az átlagkeresetek 6,7 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,5 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. Az év utolsó hónapjában a prémiumok jutalmak, és egyéb különjuttatások jelentősen hozzájárultak a bérnövekedéshez, ezek a nemzetgazdaság egészét tekintve 26,5 százalékkal nőttek, elsősorban a közszférában kifizetett juttatások miatt, amelyek 114,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
A rendszeres bérek 4,0 százalékos növekedésével együtt 8,6 százalékkal volt több a költségvetési szektorban dolgozók keresete tavaly decemberben, mint egy évvel korábban.
A vállalkozások körében a rendszeres bérek 4,5 százalékkal haladták meg a 2013 decemberi szintet.
A fogyasztói árak decemberben 0,9, a múlt év egészében 0,2 százalékkal alacsonyabbak voltak mint egy évvel korábban. Decemberben a nemzetgazdaságban átlagos 6,7 százalékos családi kedvezmények nélkül számolt nettó béremelkedéssel a reálbérek 7,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
A KSH jelentése szerint nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 155 700 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 106 300, a szellemi foglalkozásúaké 210 900) forint volt, 3 százalékkal magasabb, mint 2013. január-decemberben. A családi kedvezmények 2014. évi változása további 0,8 százalékpontos emelkedést eredményezett a nettó keresetek előző évi átlagához viszonyítva. Ezt figyelembe véve a nettó kereseti átlag 162 500 forintra becsülhető - közölte a KSH.
Folytatódhat a reálbérek emelkedése

