Gazdaság
Megkezdődött a kereskedés a Wizz Air papírjaival Londonban
Váradi József nyitotta meg a kereskedést a londoni tőzsdén
A bevezetés napján Londonban Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója nyitotta meg a kereskedést, majd ünnepélyes keretek között aláírták a megállapodást a londoni tőzsdével. A kereskedés első félórájában közel kétezer kötést regisztráltak, az árfolyam 42 pennyt emelkedett. Váradi József az MTI-nek adott interjújában elmondta: a Wizz Air az első magyar cég, amelyik megjelent a londoni főpiacon, jelenleg 2 milliárd eurós vállalati értékkel rendelkeznek, ami a legmagasabb a piaci bevezetés idején a diszkont légitársaságok között.
Hangsúlyozta, hogy kifejezetten jól sikerült a nyilvános részvénykibocsátás, mivel az általuk meghatározott 1015-1200 penny-s sáv felső harmadán jegyezték az árat, nagyon erős volt az érdeklődés. Hozzátette: a másodlagos részvényeladásból származó részvénycsomagot 150-ről 220 millió euróra megnövelték a nagy érdeklődés miatt.
Váradi József február 4-én jelentette be, hogy tőzsdére lép a Wizz Air. A légitársaság korábban is próbálkozott a nyilvános kibocsátással, de akkor visszaléptek. Váradi József korábbi nyilatkozata szerint a légügyi szektor működési környezete sokkal stabilabb, így kedvezőbb helyzetben tudnak a londoni tőzsdére lépni. A Wizz Air 23 360 008 törzsrészvényt dobott a piacra.
Tizenegy új járat indul Budapestről
Tizenegy új, többnyire déli, délnyugati irányba induló közvetlen járat indul a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a következő hónapokban - közölte a Budapest Airport. Ismét lesz Magyarország és Észak-Amerika között közvetlen légi összeköttetés. A görög hátterű startup SkyGreece kétszer közlekedik Toronto és Magyarország között. A Kanadába indulók két légitársaság járatai közül választhatnak, az Air Transat menetrendszerűen hetente indít járatot Torontóból és Montreálból. A spanyol Vueling Rómába és Barcelonába, a SAS Stockholmba, a Ryanair Athénba indít új járatokat, valamint visszatér a spanyol Iberia egy madridi útvonallal.
