Gazdaság
Kitűnő teljesítmény az építőiparban júliusban is
A hó végi szerződésállomány 83,7 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál, az uniós források és az állami beruházások is lendületet adtak az ágazatnak
Júliusban az építőipari termelés volumene 22,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony bázist. Az épületek építése 15,1, az egyéb építményeké, az út-, vasút- és közműépítési munkák következtében 32,4 százalékkal emelkedett - közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal. A termelés éves növekedési üteme némileg lassult a júniusi 27,2 és a májusi 35,4 százalék után.
Tovább folytatódott az ágazat év eleje óta tartó dinamikus bővülése - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium lapunknak elküldött közleményében. A tárca szerint a növekedés az elkövetkezendő időszakban is folytatódhat, ezt mutatja az is, hogy a hó végi szerződésállomány 83,7 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. A kormány által meghozott intézkedések, mint a csok vagy a kedvezményes lakásáfa, támogatják az építőipar keresleti és kínálati oldalának élénkülését.
A kiadott lakásépítési engedélyek száma tavaly két és félszeresére, csaknem 32 ezerre nőtt éves összevetésben, és csaknem tízezer új lakás épült. A lakásépítési engedélyek száma 40,2 százalékkal, az épített lakások száma pedig 46,4 százalékkal növekedett éves alapon.
A magyar építőipari termelés első féléves teljesítménye kimagasló, de a többi visegrádi országban is a fellendülés jelei mutatkoznak. A hazai ágazat termelése 2010 átlagához képest 8,6 százalékkal, míg 2014 átlagához viszonyítva 2,6 százalékkal nőtt, így hazánk előkelő helyen szerepel a régióban. Az uniós források felfutása és az állami beruházások is lendületet adtak az ágazatnak.
Horváth András, a Takarékbank elemzője lapunknak jelezte: az építőipari szereplők jelentős hányadát lefedő ingatlanfejlesztési kerekasztal adatai szerint több mint egymillió négyzetméternyi ingatlan van kivitelezési fázisban, a beruházások értéke meghaladja az 560 milliárd forintot. Ez tízéves csúcsot jelent, ezzel a volumennel a magyar veheti át a régió legnagyobb ingatlanfejlesztési piaca címet.
A kereslet továbbra is kiemelkedő mind a lakóingatlanok, mind pedig az irodafejlesztések iránt. Az elemző szerint meg kellene hosszabbítani az új lakásra vonatkozó, kedvezményes ötszázalékos áfakulcsot, amit 2019 végéig lehet igénybe venni. A Takarékbank az év egészére 25 százalékos bővülést vár az építőipar teljesítményében.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint az építőipar bővülése részben a tavalyi alacsony bázisnak, részben az uniós forrásokból megvalósuló fejlesztések felfutásának köszönhető. Az épületépítések esetében az év elejétől az új szerződések volumene harminc százalékkal nőtt. Németh Dávid szerint az elkövetkezendő hónapokban ismét gyorsuló növekedés várható.