Gazdaság

Kínaiul tartott előadást Zuckerberg

A Facebook már itt van, közölte közönségével

Elismeréssel szólnak a kínai internetes források a Facebook alapító pekingi beszédéről. Marc Zuckenberg, akit a Tsinghua közgazdaságtudományi és menedzsmentképző főiskolájának tanácsadó testületébe választották, végig kínaiul tartott előadását és még a kérdésekre is kínaiul válaszolt. A közösségi oldalt Kínában 2009 óta blokkolják.

Zuckerberg kína lead
 Közel fél órán át  kínaiul beszélt pekingi hallgatóságával a Facebook vezére

Zuckerberg a fórumon kitért azok elől a megjegyzések elől, amelyek utaltak arra, hogy a közösségi oldal - hivatalosan - nem elérhető a kelet-ázsiai országban. Elmondta viszont, hogy a cég megvetette a lábát Kínában és arra törekszik, hogy a világ "Kínán kívüli része" kapcsolatot találjon ehhez az országhoz és vállalkozásaihoz. Példaként meg is említette a Lenovo kínai számítástechnikai vállalatot, amely Indiában hirdeti magát a Facebookon.

A tudósítások jelentős terjedelmet szentelnek Zuckerberg érdeklődésének Kína és a kínai nyelv iránt. Az egyetemi fórumon kérdésre válaszolva elmondta, hogy 2010-ben kezdett el kínaiul tanulni elsősorban azért, mert választottja, Priscilla Chan Amerikában született kínai, akinek a nagymamája csak kínaiul tud és a családban kínaiul beszélnek. Azt is mondta, hogy Kínát nagyszerű országnak tartja és a nyelv elsajátításával többet tud meg a kultúrájáról. A harmadik ok, amiért a kínai nyelvet választotta, az az - jegyezte meg - hogy szereti a kihívásokat.

Mark Zuckerberg, aki négyszer járt már Kínában és több nagyvárost is felkeresett, az internet népszerűsítését célozta meg mostani körútjával, mondván, a világháló "munkalehetőségeket teremt és elősegíti a gazdasági fejlődést".

Megfigyelők úgy vélik, a Facebook vezére okosan egyengeti az utat ahhoz, hogy előbb vagy utóbb a közösségi oldal ismét megnyílhasson a világ legnépesebb országában, egyben legnagyobb piacán, miközben tehetős hirdetőket toboroz.

Az amerikai alapítású közösségi oldalt a Twitterrel együtt a súlyos áldozatokkal járó 2009-es hszincsiangi zavargások óta blokkolják a kínai hatóságok. E közösségi oldalak - csakúgy mint más, elvben elérhetetlené tett lapok - így csak a nagy kínai tűzfal technikai megkerülésével érhetők el a szárazföldi Kínában.