Gazdaság
Kijelölte bezárásra ítélt nagy-britanniai áruházait a Tesco
Kétezer munkahely szűnik meg
A szeptemberben munkába állt új vezérigazgató, Dave Lewis által meghirdetett teljes gazdálkodási fordulat jegyében a cég három hete jelentette be, hogy megszünteti 43 veszteséges nagy-britanniai üzletét, és törli további 49 új, korábban tervbe vett nagyáruház felépítését.
A cég a takarékossági program jegyében egymilliárd fontra (415 milliárd forintra) csökkenti a 2015-2016-os pénzügyi évre szóló nagy-britanniai beruházási programját; ez a korábbi előirányzat fele. A Tesco mindemellett eladja a saját márkaneve alatt indított szélessávú internet-szolgáltatását, valamint a Blinkbox nevű fizetős online tartalomszolgáltatót a TalkTalk brit internet-, média- és távközlési szolgáltató csoportnak, a 2014-2015-ös pénzügyi évre pedig nem fizet év végi osztalékot. A vállalat hosszabb távon évi 250 millió font megtakarítást remél az intézkedési csomagtól.
A Tesco - amely a brit magánszektor legnagyobb foglalkoztatója 320 ezer alkalmazottal - rendkívül nehéz, könyvelési botrányokkal és bűnügyi vizsgálatokkal súlyosbított évet tud maga mögött.
A cég október 23-án jelentette be, hogy előzetesen kalkulált nagy-britanniai eredményeit összesen 263 millió fonttal (110 milliárd forinttal) becsülte túl.
