Gazdaság

Kezdődik a közúti vadbalesetek szezonja

Az állatok ritkán okoznak balesetet, de a kár nagy lehet

Augusztusban és az őszi hónapokban, főleg az őzek és a szarvasok mozgása miatt, nő a vadbalesetek kockázata az utakon - hívja fel a figyelmet a K&H Biztosító.

A társaság közleménye szerint viszonylag ritkák a vadbalesetek, a kár viszont, különösen egy több 100 kilós állattal történő ütközés után, jelentős lehet.
A közlemény idézi Kaszab Attilát, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettesét, aki elmondta: a biztosító társaság az elmúlt öt évben összesen 33 vadbalesetre több mint 15 millió forintot fizetett ki, egy vadbaleset kára átlagosan közel 460 ezer forint volt.

vadbaleset
A K&H Biztosító - nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerinti, konszolidált, nem auditált - saját tőkéje 11,5 milliárd forint volt 2014. első negyedévének végén, a mérlegfőösszege 122,2 milliárd forintot ért el. A biztosítástechnikai eredménye 1,0 milliárd forint, az adózás utáni eredménye 0,8 milliárd forint volt.