Gazdaság

Kétszer annyi pénz fejlesztésre

Debrecenben felavatták a National Instruments 4 milliárdból felépült tudományos parkját

A következő európai uniós költségvetési ciklusban Magyarország 2,1 milliárd eurót fordíthat kutatás-fejlesztésre (K+F), ami kétszerese az előző időszakban kapott kohéziós támogatási keretnek - közölte a nemzetgazdasági miniszter kedden Debrecenben, a National Instruments (NI) Science Parkjának átadásán.

National Instruments
A négymilliárd forintból felépült National Instruments (NI) Science Parkjának átadási ünnepsége Debrecenben fotó:MTI 

A K+F ráfordítások aránya a GDP-hez képest az elmúlt évtizedben egy százalék körül mozgott, csak 2010-től kezdett folyamatosan emelkedni. A kormány célja, hogy 2020-ra ez az arány 1,8 százalék legyen, de remélhetőleg még nagyobb is lehet, s megduplázódhat a jelenlegi kutatás-fejlesztési ráfordítás- mondta Varga.

 Ábrahám László, az NI Hungary Kft. ügyvezető igazgatója az átadáson elmondta: az NI új debreceni tudományos parkja a 4 milliárd forintos beruházásához pályázaton 2 milliárd forint európai uniós támogatást nyert, és a fejlesztés révén 300 magas hozzáadott értéket képviselő állás jött létre a városban. Kiemelte a parkban kialakított nyitott laboratóriumot, ahol olyan kis- és középvállalkozások, start up cégek, illetve egyetemi kutatók és hallgatók valósíthatják meg innovatív ötleteiket, akik a National Instruments grafikus rendszertervező platformját választják tudományos vagy ipari alkalmazásokat megcélzó rendszerük fejlesztéséhez.

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere Magyarország legkorszerűbb innovációs parkjának nevezete a debreceni Határ úti pari parkot, amelyben 2000-ben az "első fecske" volt a texasi központú National Instruments.

Az Egyesült Államok 1998 óta 10 milliárd dollár értékben fektettek be Magyarországon. Sok helyi amerikai cég is szívesen kapcsolatba lépne magyar cégekkel, ebben segíti őket a nagykövetség kereskedelmi kirendeltsége – mondta André Goodfriend, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője.