Gazdaság
Kárt okoz az Alexandra csődje
Hat pontból álló javaslatcsomagot küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek a könyvszakmai szervezet

Az Alexandra-csoporthoz tartózó Könyvbazár Kft. több mint hárommilliárd forinttal tartozik a kiadóknak és a nyomdáknak, így áttételesen a szerzőknek is. Ez súlyos likviditási gondokat okoz a magyar könyvszakmának – idézte a távirati iroda Kocsis András Sándort, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnökét.
A könyvszakmai szervezet azt kéri a kormányzattól, hogy az állam vásárolja fel a Könyvbazár Kft. kötelezettségeit, amit semmilyen európai uniós jogszabály nem tilt. Ezzel meg lehetne akadályozni egy könyvpiaci leárazási hullám elindulását, kiadók és munkahelyek megszűnését – jegyezte meg. Az egyesülés értesülése szerint az ötvenhat Alexandra könyvesboltból huszonhét március 1-jén bezárt, és egyelőre nem lehet tudni, ezeket átveszi-e valaki.
Az MKKE elnöke sajtótájékoztatóján elmondta, az sem tisztázott, hogyan kaphatják vissza hétmilliárd forint értékű készleteiket a kiadók.
Az egyesülés a könyvszakma problémáinak megoldására hat pontból álló javaslatot dolgozott ki, amelyet eljuttat Orbán Viktornak – közölte Kocsis András Sándor.
Az MKKE elnöke kiemelte azt is, tovább súlyosbítja a könyvkiadók helyzetét, hogy az önkormányzati adóhatóságok az ellenőrzéseik során kifogásolják a nyomdaköltség érvényesítését az iparűzési adó számításánál. A kötött könyvárrendszer segítené azt, hogy újonnan kiadott könyveket ne lehessen néhány hónapon belül leárazni – mondta.
Az MKKE szerint a magyar könyv- szakma támogatása a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül rendkívül alacsony, évenként 700 millió forint, ezért javasolják a keretösszegek megemelését. Kérik azt is, hogy a pedagógusok ismét kaphassanak könyvvásárlási kedvezményt, évi százezer forint értékű utalványt, vagy a könyvvásárlást százezer forint értékig leírhassák az adóalapjukból.
Horváth Csaba, a Nyomda- és Papíripari Szövetség elnöke hozzátette: a nyomdaipar teljesítményének nagyobb részét nem a könyvgyártás adja, de több nyomdát nehéz helyzetbe hoz a kialakult könyvszakmai válság. Hangsúlyozta: ha megrendül a kiadói szakma, az a nyomdák megrendelései-ben is jelentkezni fog.
