Gazdaság

Jól gazdálkodott tavaly az állam

Hétindító. Egyre jobban élénkül a kiskereskedelmi forgalmunk

Rendkívül kedvező évet zárt a költségvetés, és bővült a kiskereskedelmi forgalom is. A héten több jegybank kamatdöntő ülést tart. Az OPEC-tagállamok arról tárgyalnak, mennyire sikerül tartani a kitermelési korlátozást. A Fitch pedig utolsóként leminősítheti Törökországot.

Ma publikálja a Nemzetgazdasági Minisztérium részletes tájékoztatóját az államháztartás központi alrendszerének 2016. évi helyzetéről. Rendkívül kedvező évet zárt a költségvetés: a központi költségvetés hiánya 848,3 milliárd forint volt tavaly, ami 389 milliárd forinttal kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az előzetes számok alapján. A központi költségvetés uniós módszertan szerint számított hiánya a tervezettnek megfelelően, a GDP 2 százaléka körül alakulhat 2016-ban, míg az államadósság 74 százalék körül várható, ami csökkenés a 2015. végi 74,7 százalékhoz képest.

Kedden januárra vonatkozó feldolgozóipari és szolgáltatóipari Beszerzési Menedzser Indexeket (BMI) kapunk Németországból és az Európai Unióból is. Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője lapunknak elmondta: a keddiek csak előzetes adatok, így tehát a várakozáshoz képest eltérést mutathatnak, pont ezért érdekesek. Hozzátette azonban, hogy a BMI-adatoknak legfeljebb az euró devizakereskedelmében lehet lenyomatuk, részvénypiaci kihatásuk aligha lesz.

Szintén kedden hoz ítéletet a brit Legfelsőbb Bíróság abban a kérdésben, hogy vajon a brit kormánynak szüksége van-e a parlament jóváhagyására az Európai Unióból való kilépési folyamat megindításához. Ha úgy dönt, hogy igen, érdekes helyzet elé kerülhet a szigetország, mivel nem egyértelmű, hogy a parlament támogatja-e a Brexitet.

Kovács Bálint kiemelte, hogy kedden tart kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. Mint fogalmazott: nem kell emelésre számítani, de az ülés utáni közlemény tartalma fontos. Az Equilor szakértője elárulta: a közlemény alapján következtetnek majd arra, mire számít a jegybank 2017-ben, mik lesznek a trendek. A szakember szerint a három hónapos betéti állomány szűkítése lesz érdekes: a jegybank legutóbb 750 milliárd forintra csökkentette az állományt, kiderülhet kedden, kívánják-e tovább szűkíteni. Szintén kedden tart kamatdöntő ülést a török jegybank is. Kovács Bálint szerint azért tarthat érdeklődésre számot az ülése, mert a török nemzeti bank és a kormány szándékai teljesen ellentétesek. A központi bank kamatot emelne, hogy megállítsa a török líra zuhanását, míg a kormány nem akarja, hogy a kereskedelmi hitelek kamata emelkedni kezdjen.Az OPEC ugyan a hét végén tartotta ülését, így ma már látszódhat, hogy az olaj hordónkénti világpiaci ára miként reagál a megbeszélésre.

Pénteken negyedik negyedéves GDP-adatokra számíthatunk az Egyesült Államokból. Kovács Bálint arra számít, hogy a 2015-ös adathoz képest jobb értéket kapunk. Szintén pénteken tart minősítő ülést a Fitch Ratings, s Törökország lesz terítéken. A Fitch az utolsó, amelynél még nincsenek bóvli kategóriában a törökök, a kérdés, hogy a hitelminősítő kivár-e még egy minősítő kört, vagy már most leminősíti a török államot.

Szerdán a kiskereskedelmi forgalom novemberi alakulásának részletes adatát közli a Központi Statisztikai Hivatal. A kiskereskedelmi forgalom tavaly novemberben 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt.