Gazdaság

Jelentős külkertöbbletet jegyeztünk

Az aktívum 935 millió euróra nőtt

Az export és az import euróban számolt értéke 7,4, illetve 6,3 százalékkal haladta meg februárban az egy évvel korábbit, az aktívum 128 millió euróval 935 millió euróra nőtt - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

Az első két hónapban a kivitel 5,6 százalékkal, a behozatal 3,5 százalékkal nőtt. A kereskedelmi többlet 1,644 milliárd euró volt, 330 millióval több, mint tavaly január-februárban.
Februárban a kivitel értéke 7,3 milliárd eurót (2253 milliárd forintot), a behozatalé 6,4 milliárd eurót (1964 milliárd forintot) tett ki.
A februári export 78 százaléka az Európai Unió tagállamaiba irányult, az import forgalomból pedig 76 százalékkal részesedtek az uniós országok.  
Az év első két hónapjában a kivitel értéke 14,1 milliárd euró (4414 milliárd forint), a behozatalé 12,5 milliárd euró (3901 milliárd forint) volt. 
Januárhoz képest mind az export, mind az import növekedése gyorsult, az év első hónapjában a kivitel euróban számolt értéke 3,7, a behozatalé  viszont csak 0,7 százalékkal haladta meg egy évvel korábbit. 

Főként az európai konjunktúra gyorsulása segítette az exportot
Elemzők szerint elsősorban az európai konjunktúra gyorsulása segíthette az exportot, amelynek euróban számolt értéke a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közölt előzetes adati szerint februárban 7,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint ezek az adatok dinamikus fejlődést jelentenek, és az export bővülése elsősorban az európai konjunktúra gyorsulásának köszönhető, ebben pedig főszerepe van a járműgyártásnak.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint az export növekedését tavaly óta kismértékben visszafogta az orosz élelmiszer behozatali tilalom, valamint az orosz-ukrán válság következtében mély recesszióba süllyedő ukrán gazdaság és a hanyatlás szélére jutó orosz gazdaság. Ezeket azonban a következő hónapokban ellensúlyozhatják a felfutó autóipari kapacitások, valamint az újonnan létesülő feldolgozóipari kapacitások.
Barczel Vivien és Ürmössy Gergely, az Erste Bank elemzői kommentárjukban kifejtik: a külkereskedelem hajtóereje az autóipar, valamint az autóipari cégekhez közvetlenül kapcsoló ágazatok lehettek, köszönhetően az erősödő eurózónás konjunktúrának.