Gazdaság
Izraelbe repül a Ryanair
Eilat is bekerült a téli menetrendbe
A légitársaság hetente kétszer közlekedik majd az útvonalon, amely eddig nem volt elérhető a magyar fővárosból. A budapesti járatnyitással egy időben Kaunasból és Krakkóból is elérhetővé teszik a dél-izraeli térséget.
A légitársaság az idén budapesti utasforgalmának kétszámjegyű bővülésére számít , az év végére 1,3 millió utast szállíthatnak a budapesti járatokon.
A Ryanair globálisan a 100 milliós utasszám átlépésével számol 20115-ben és 940-970 millió euró nyereségre számít. Az idén 30 éves diszkont légitársaság először 2007-ben jelent meg a magyar piacon, majd 2012-ben, a Malév leállását követően indított újra járatokat. A 2014-es évet 5 milliárd euró árbevétel mellett 522 millió euró adózott nyereséggel zárták, flottájuk 320 darab Boeing 737-esből áll, ezekkel naponta 1600 járatot teljesítenek.
