Gazdaság

Indul az Alba Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítása

A 15 ezer betétes októberre pénzéhez jut

Csütörtökön megkezdi és legkésőbb október 15-éig befejezi az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) az Alba Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítását - közölte az OBA. A 15 ezer betétes között mindössze 6 olyan magánszemély és 3 olyan vállalkozás található, amelyek esetében a betétek nagysága meghaladja az OBA által biztosított összeghatárt, így a takarékszövetkezet károsultjai csaknem teljes körű kártalanításra számíthatnak.   

 Az Alba Takarékszövetkezet mintegy 15 ezer betétessel rendelkezett, működési területe jellemzően Fejér megye és környéke egy részét ölelte fel. A takarékszövetkezet mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedése a hitelintézeti szektorban csekély volt, nem érte el a 0,5 ezreléket sem.   

A takarékszövetkezet ügyfelei egyenként legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő - 31.396.000 - forintot kaphatnak, függetlenül attól, hogy magánszemélyről vagy vállalkozásról van szó.

A közlemény idézi Fekete-Győr Andrást, az OBA ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: hasonlóan a korábbi kártalanítási esetekhez, a betéteseknek ezúttal sincs teendőjük. A kártalanítást a betétesek automatikusan megkapják, az OBA postai úton értesíti az érintetteket a nekik járó összegről és a kártalanítás folyamatáról.

A jegybank augusztus 29-én közölte, hogy visszavonta az Alba Takarékszövetkezet működési engedélyét, miután a betétesek biztonsága érdekében a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) kizárta tagjai közül a pénzintézetet. Az MNB betét-kifizetési tilalmat rendelt el, és felügyeleti biztosokat rendelt ki a takarékszövetkezethez. A határozat szeptember 9-én lépett hatályba.

Az SZHISZ és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. azután döntött az Alba Takarékszövetkezet kizárásáról, hogy a szakértői vizsgálat súlyos tőkehiányt, működési szabálytalanságokat tárt fel, és a hitelintézet menthetetlennek bizonyult. Tájékoztatásuk szerint a takarékszövetkezet prudens működésének helyreállítása érdekében az elmúlt hónapokban tett intézkedések nem vezettek eredményre, lehetetlenné vált az intézmény tőkehelyzetének piackonform módon történő rendezése.