Gazdaság

Huszonötezer közfoglalkoztatottnak segíthet az elhelyezkedési juttatás

A tavalyi 270 milliárdról 340 milliárd forintra nőtt a közfoglalkoztatás költségvetése

Huszonötezer közfoglalkoztatottnak segíthet a január elsejével bevezetett elhelyezkedési juttatás - közölte a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára. A források rendelkezésre állnak, a tavalyi 270 milliárdról 340 milliárd forintra nőtt a közfoglalkoztatás költségvetése.

Pogácsás Tibor elmondta: az elhelyezkedési juttatás lényege, hogy aki legalább egy hónapja közfoglalkoztatottként tevékenykedik, vagy az azt megelőző két év belül legalább 180 napig közfoglalkoztatási jogviszonya volt, sikeres piaci elhelyezkedése esetén megkaphatja a közfoglalkoztatási szerződése még hátralévő idejére járó támogatást. Hozzátette, ez jelentős segítség lehet a közfoglalkoztatottaknak és ösztönzőként is működhet, hogy elfogadják a kiajánlott munkát, illetve ők maguk is keressenek ilyen lehetőséget.

Fidesz: 2016-ban is segély helyett munkát
A Fidesz célja 2016-ban is az, hogy segély helyett munkát biztosítson az embereknek, még a leghátrányosabb térségben élő, legalacsonyabb képzettséggel rendelkező álláskeresőknek is.
A Fidesz-frakció szerint a csökkenő munkanélküliség a közfoglalkoztatásnak is köszönhető, amely évente átlagosan 300 ezer alacsony iskolázottságú, szakképzettség nélküli ember számára nyújt lehetőséget, akik olyan térségekben élnek, ahol ez jelenti az egyetlen esélyt a munkavállalásra, egy szakma kitanulására, a rendszeres jövedelemszerzésre, gyermekeik eltartására. A közfoglalkoztatás szabályai mostantól anyagilag is jobban ösztönözik a mielőbbi elhelyezkedést - teszik hozzá.
A kormánypárt szerint ugyanakkor a baloldal kormányzása alatt megduplázta a munkanélküliséget és munkaképes, aktív korú emberek százezreit hagyta segélyen tengődni. A baloldali pártok ma is előbb adnának segélyt, mint munkát.