Gazdaság

Gyűjti a szignókat a dohányipari szakszervezet

Eddig ötezer aláírást szedtek össze

Több mint 5000 aláírás gyűlt össze négy nap alatt arra a petícióra, melyet a Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezete nyújtott be a dohányipari vállalkozások jövő évi egészségügyi hozzájárulásáról, valamint a dohánytermék-kiskereskedelem integrációjáról szóló törvényjavaslat ellen - közölték az érdekvédők.

A dohányipari dolgozókat képviselő testület is tömörítő Liga szakszervezet által rendezett múlt pénteki demonstrációval és a petíció átnyújtásával a szakszervezet azt reméli, hogy a foglalkoztatás és a megélhetések további biztosítása érdekében párbeszéd kezdődhet a kormányzat és az érintett felek között. 

A dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról szóló törvényjavaslat alapján a dohánygyárak, importőrök és forgalmazók számára 2014-es nettó árbevételük alapján, sávos rendszerben határoznák meg a hozzájárulás mértékét. Mindez a nagyobb dohányvállalatoknak több milliárd forintos kiadást jelentene, és a szakszervezet úgy véli, ennek megvalósulása fenyegetné az ágazati szereplők magyarországi üzleti tevékenységét, és komoly hatással lenne a dohányipari vállalatok által foglalkoztatott több mint 2000 munkavállalóra.A szakszervezet tagjai, az iparági dolgozók, a fenntartható működés érdekében egy olyan megoldás együttes kidolgozását kérik a kormánytól, mellyel továbbra is biztosított lehet a törvényes foglalkoztatás. 
A petíció aláírói a törvényjavaslat visszautasítására kérik, arra hivatkozva, hogy a beadvány mindennemű iparági és szakszervezeti érdekegyeztetés nélkül került az Országgyűlés elé.

A szakszervezet szerint a törvényjavaslat elfogadása tovább erősítené a már most jelentős feketekereskedelmet, a dohánykereskedelem a törvényi kötelezettségeinek eleget tevő vállalatoktól az illegális szervezetek kezébe kerülne.