Gazdaság
Feloldhatják az oroszok elleni retorziót
Az amerikai külügyminiszter hisz abban, hogy fel lehet oldani az Oroszország ellen Ukrajna miatt hozott szankciókat, ha mindkét fél erőfeszítéseket tesz, és jóhiszeműséget tanúsít. John Kerry a davosi Világgazdasági Fórumon elmondta: ő és Joe Biden amerikai alelnök a héten találkozott Petro Porosenko ukrán elnökkel, hogy segítsen a minszki megállapodások teljesítésében - írta az MTI. Emlékezetes, a korlátozó intézkedéseket még 2014 júliusában rendelték el az orosz bankrendszer, az energia- és a védelmi szektor ellen, hogy nyomást gyakoroljanak Oroszországra a kelet-ukrajnai válság megoldása érdekében.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) adatai szerint az európai és amerikai szankciók miatt 2015-ben 1,5 százalékkal csökkent az orosz gazdaság teljesítménye. Vlagyimir Putyin orosz elnök a Bild című német napilapnak nemrég azt mondta, hogy ezek az intézkedések keményen sújtják Oroszországot, de az olajár zuhanásának még nagyobb hatása van rá.
Az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde pénteken hivatalosan is bejelentette, hogy újraindul a posztért, miután ötéves megbízatása július 5-én lejár. Az IMF igazgatótanácsa még csütörtökön jelentette be, hogy elindította az új vezérigazgató megválasztásához szükséges folyamatot: február 10-ig várja a jelöléseket, és reményei szerint március elejére meghozza a döntést. Sokak szerint a verseny lefutottnak tűnik, mert Lagarde népszerű a legerősebb országok többségében, köztük a feltörekvő gazdaságokban is: a francia elnök, az amerikai, a brit és a német pénzügyminiszter is támogatásáról biztosította Lagarde-ot.
Elvira Nabiullina, az orosz jegybank elnöke pénteken vett volna részt Világgazdasági Fórumon, ám lemondta davosi útját. Annyit lehet tudni, hogy Nabiullina tanácskozik a bajba jutott és a jegybankhoz segítségért forduló orosz bankok vezetőivel.
