Gazdaság

Fellépést várnak a szállodások a feketepiac ellen

A forgalom tizedét adhatják a magánlakások

Határozott fellépést vár a jogalkotóktól a magyarországi szállodaipar, miután mostanra forgalmuk 5-10 százalékát veszítik el a magánlakásokban alkalmi szállást kínáló ingatlantulajdonosok miatt - írja hétfői számában a Napi Gazdaság. Az adóhatóság közölte, hogy minden lakáskiadás minden esetben adóköteles. Az albérleti árak részben a rövid távú bérleti szerződések és a lakáshiány miatt  nagyon megugrottak. 

airnb nagy
Egyre többen adják ki lakásukat külföldieknek

 A napilap a hazai turizmus képviselőre hivatkozva ír arról, hogy míg Budapesten 70-120 euró éjszakánként a hotelszobák átlagára, addig egy magánlakásban 40 euróért szállhat meg egy külföldi turista, akár a leglátogatottabb turisztikai övezetekben is.

Ez ugyan jó a turistáknak és a lakásukat feketén kiadóknak, de komoly kárt okoz a köznek, hiszen az így kiadott lakások után nem fizetnek adót. A csökkenő lakáskínálat miatt ráadásul folyamatosan és drasztikusan emelkedik az albérletek ára, így a bérből élő családok sokkal nehezebben jutnak albérlethez.

Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a lapnak elmondta: számos aggályt felvet, hogy a magánlakásokban működő szállásokat semmilyen szakmai követelmény nem befolyásolja, míg a kereskedelmi szálláshelyek egyebek mellett egy sor közegészségügyi, fogyasztóvédelmi, élelmiszer-, munka- és tűzbiztonsági előírásnak kell megfeleljenek a jogi, nyilvántartási vagy adózási feladatok mellett.

Niklai Ákos szerint az adóhivatali figyelem mellett a "ma még homályos terület szabályozására is égető szükség van". Azért is szükség van erre - tette hozzá -, mert már az átlagnál nagyobb költésű, üzleti célú utazók körében is keresetté váltak a lakásszállások, ami a drágább, négy- és ötcsillagos szállodák vendégeit jelentő kongresszusi turizmusban, ezáltal a költségvetésben is jelentősebb kiesést okozhat.

Adóköteles a lakáskiadás

Minden esetben adózni kell a lakáskiadás után, függetlenül attól, hogy hosszabb időre vagy néhány vendégéjszakára adja bérbe az ingatlant a tulajdonos, az adózás módja viszont eltér - közölte a NAV.   A tartós ingatlan-bérbeadáshoz nem kell adószámot kiváltani, hacsak a bérbeadó nem választ valamilyen adószámhoz kötött gazdálkodási formát. Mivel a magánszemély általi, nem turisztikai célú bérbeadás áfamentes, a havi lakbérről számlát nem, de átvételi elismervényt ki kell állítani, vagy legalábbis nyomon követhetően jegyezni kell a tulajdonos bevételét - áll a közleményben.  A bérbeadásból származó jövedelemnél negyedévenként adóelőleget kell fizetni, az adó mértéke 16 százalék, az egészségügyi hozzájárulás pedig évi egymillió forint jövedelem felett 14 százalék.

 A bevételből két módon lehet számítani a jövedelmet. Az egyik lehetőség a tételes költségelszámolás, amikor a bevételt csökkentik az igazolt költségek - közüzemi számlák, felújítási költségek - és az értékcsökkenés. A másik lehetőség, hogy a teljes bevételből 10 százalék költséghányad levonásával állapítják meg a jövedelmet.

A turisztikai jellegű bérbeadás az egyéb szálláshely-szolgáltatás kategóriába tartozik, amely üzletszerű gazdasági tevékenységet, rendszerint nem huzamos jellegű, pihenésre szolgáló szálláshelyet és ezzel összefüggő szolgáltatásokat foglal magában. Az ingatlantulajdonosok ebben az esetben többféle tevékenységi forma és adózási mód közül választhatnak, a legtöbben adószámos magánszemélyként adnak szállást a vendégeknek. A szálláshely-szolgáltatás az adott település jegyzőjének engedélyéhez kötött és csak adószámmal lehet végezni - közölte a NAV.

Drasztikus drágulás az albérleti piacon

Budapesten és több egyetemi városban - például Pécsen, Debrecenben, Szegeden - 4-33 százalékkal nőttek tavalyhoz képest a lakásbérleti díjak, és további drágulás várható - derül ki az ingatlan.com friss felméréséből. A fővárosban "nagyon felkúsztak az árak", a 40-59 négyzetméteres kategóriában az átlagos havi bérleti díj 140 ezer forint, szemben a tavaly szeptemberi 126 ezer forinttal. A nagyobb, 60-79 négyzetméteres kategóriában 187 ezer forint a kínálati átlagár, ami 4 százalékos emelkedés tavalyhoz képest.

Az iskolakezdés előtt minden évben érzékelhető az albérletvadászat hatása, az idén 20 százalékkal emelkedett a kiadó lakások iráni kereslet. Az árakat az is felfelé hajtja, hogy a fővárosban egyre többen adják ki pár napra a lakásukat külföldieknek turisztikai céllal de az albérleti díjak emelkedését a hiányzó lakásépítések is fűtik.