Gazdaság

Elhalasztották az állami földvagyon kezeléséről szóló javaslat zárószavazását

Rogán Antal az ellenzékkel való tárgyalásra kéri a földművelésügyi minisztert

Elhalasztotta a parlament kedden az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló kormányzati előterjesztés zárószavazását. Civil szervezetek továbbra is a törvény visszavonását követelik, mert alkotmányellnesnek tartják. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője arra kéri Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert, tárgyaljon az ellenzékkel az állami földek bérbeadási gyakorlatával kapcsolatosan.

Az Országgyűlés azután döntött így, hogy a törvényjavaslat minősített többséget igénylő passzusai nem kapták meg a szükséges kétharmados többséget.

A kérdés a Fideszt is megosztotta. A Kövér László házelnök vezette Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács szakmai egyeztető munkabizottsága két hete kezdeményezte, vonják vissza a természetvédelmi oltalom alatt álló területekre vonatkozó passzusokat.

A törvénymódosítás általános indoklása szerint a cél, hogy minden állami föld – függetlenül attól, hogy védett terület-e vagy sem, a Nemzeti Földalapkezelőhöz (NFA) kerüljön, valamint, hogy az állami földeket egységesen hasznosítsák. A Fazekas Sándor miniszter által benyújtott szöveg szerint a védett és NATURA 2000-es területeknél a természetvédelmi szakmai követelményeket és előírásokat az NFA is be tudja tartatni, így nem kell a vagyonkezelést a nemzeti parkoknál hagyni.

Rogán a minisztert kéri, hogy tárgyaljon az ellenzékkel 
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője arra kéri Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert, tárgyaljon az ellenzékkel az állami földek bérbeadási gyakorlatával kapcsolatosan.
Rogán Antal tájékoztatóján közölte: a Fidesz legutóbbi frakcióülésén (Bencsik János kivételével) mindenki támogatta az állami földvagyok kezelésére vonatkozó törvényjavaslatot, mert szerintük az állam kezében lévő földek bérbeadását ugyanazon szabályok alapján, egységesen és átlátható módon egy szervezetnek kell végeznie.

Lesznek konzultációk
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter természetesen eleget tesz Rogán Antal kérésének, hogy tárgyaljon az ellenzékkel az állami földek bérbeadási gyakorlatáról - derül ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) sajtóirodájának válaszából. A tárca emlékeztetett: korábban is voltak már egyeztetések, hiszen több bizottsági ülésen és a parlamentben is folyt erről a témáról vita. "Az álláspontok ismertek, a földvagyon egységes kezelését elsődlegesnek tartjuk, de törekszünk a konszenzusra". 

A jelenlegi gyakorlatot (vagyis hogy az állami földek egy részét az NFA kezeli, a többit pedig gazdasági társaságok, beleértve a nemzeti parkokat is) a frakció átláthatatlannak tartja, a Fidesz ezért javasolt egy egységes bérbeadási gyakorlatot, amely alapján továbbra is a nemzeti parkok birtokolták volna a földet, de annak bérbeadásáról (a nemzeti park által kijelölt szempontok alapján) a földalap döntött volna - magyarázta a frakcióvezető.

Rogán szerint politikai hisztéria alakult ki az ügyben, ami oda vezetett, hogy az ellenzék nem támogatta az előterjesztést, így most marad az "átláthatatlan gyakorlat". Ennek "feloldásáról" érdemes tárgyalásokat folytatni az ellenzéki frakciókkal, a képviselőcsoport vezetője pedig erre kéri is a földművelésügyi minisztert. Hozzátette, két hét áll rendelkezésre, hogy a törvényalkotási bizottság és a szaktárca áttekintse, hogyan hozzák összhangba a törvényjavaslat rendelkezéseit.

Azzal kapcsolatban, hogy Bencsik János mellett a parlamenti határozathozatalon három miniszter, az előterjesztő Fazekas Sándor földművelésügyi, valamint Hende Csaba honvédelmi és Varga Mihály nemzetgazdasági tárcavezető is nemmel voksolt, a frakcióvezető azt mondta: a három miniszter véletlenül nyomta meg a nem gombot. Bencsik János azonban (aki egyébként más kétharmados voksolásnál is nemmel szavazott) pénzbüntetésre számíthat a frakciótól, csakúgy, mint Vécsey László, aki nem ért be a szavazásokra - közölte Rogán Antal.

A greenprofit.hu portál idézi a három legjelentősebb magyar természetvédelmi szervezet vezetőjét, akik továbbra is a törvény visszavonását követelik, mert alkotmányellnesnek tartják. Nehezményezik, hogy nem vonták őket be az egyeztetésbe.

Elégedett az MSZP
Az MSZP üdvözöli, hogy megbukott "földosztás törvénye", miután az Országgyűlés nem fogadta el azt a javaslatot, amely alapján a nemzeti parkok földterületei a Nemzeti Földalapkezelőhöz kerültek volna - közölte az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának MSZP-s alelnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Harangozó Gábor értékelése szerint "a belső konfliktusokban meggyengült Fideszben már Orbán Viktor sem tud mindent keresztülverni". A képviselő elfogadhatatlannak nevezte a javaslatot, amellyel szerinte a magyar természetvédelem alappilléreit adó nemzeti parkokat tették volna tönkre, és a földvagyont átjátszották volna a Fidesz klientúrájának, oligarcháinak. Jelezte, azon lesznek, hogy a jövőben is megakadályozzanak minden ilyen elképzelést.

LMP: Ne nyújtsák be újra az állami földvagyonról szóló javaslatot!
Az LMP arra szólítja fel Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert, hogy ne nyújtsa be újra az állami földvagyon kezeléséről szóló javaslatot. Sallai R. Benedek képviselő közölte: jelenleg körülbelül háromszázezer hektárnyi nemzeti parki vagyonkezelésben álló védett termőföld található Magyarországon. Ezek egy részét jelenleg is bérlik, de úgy, hogy a gazdálkodás a természetvédelmi célok megvalósítását szolgálja - hangsúlyozta, hozzátéve: a jogszabály ezt a rendszert tette volna tönkre.
Az LMP részben örül annak, hogy az ellenzéki összefogás miatt a törvény nem ment át, de ezt nem tekintik sikernek - fogalmazott. Jelezte, a benyújtók péntekig újból kérhetik, hogy a törvényről szavazzanak.
A sajtótájékoztató alatt a képviselő mögött álló aktivisták tíz táblát tartottak fel, amelyeken a magyarországi nemzeti parkok nevei, illetve az "eladva" felirat volt olvasható. Sallai R. Benedek azt mondta, nagyon féltek attól, hogy holnapra a valóságban is ilyen táblák kerülnek ki a nemzeti parkokra.
A rendezvény végén az LMP aktivistái egy talicskában hozott földből töltöttek meg cserepeket, amelyeket letettek a járdára. A politikus azt mondta, ennek a jó minőségű termőföldnek lényegesen magasabb az aranykoronaértéke, mint a szikes alföldi területek, ezért javasolja, hogy a "termőföldéhes kormányközeli érdeklődök" ezek közül vigyenek maguknak.

DK: Átmenetileg megmenekültek a nemzeti parkok
A Demokratikus Koalíció örül annak, hogy legalább átmenetileg megmenekültek a nemzeti parkok - reagált a párt alelnöke. Nagy-Huszein Tibor sajtótájékoztatón arra is felhívta a figyelmet, hogy a földforgalmi törvény korábbi rendelkezése szerint aki földet vásárol, az köteles azt személyesen művelni. Hangsúlyozta, hogy a kedden el nem fogadott - általa salátatörvénynek nevezett - javaslatban szerepelt egy olyan bekezdés, amelyik alapján a tulajdonos "az önkormányzatra tukmálhatta volna a földet", hogy az közmunkásokkal műveltesse meg. A politikus arra is kitért, hogy megszűnik a kereskedelmi célú, nagyüzemi halászat a természetes vizeken. Emlékeztetett arra, hogy a 2013-ban már halászati tilalmat rendeltek el a Balatonon és a Tisza-tavon. "Indoklás nincs, (...) talán Áder János horgászszenvedélye lehet az oka" - kommentálta a parlamenti döntést.

Együtt: Átverés a törvény
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja nevében Szelényi Zsuzsanna képviselő kijelentette: az ellenzék nem hagyta, hogy a kormány "bekebelezze és pénzzé tegye" a nemzeti parkok földjeit.