Gazdaság

Élénk volt a júniusi külkereskedelem

Jelentősen nőtt az export

Júniusban jelentősen megélénkült a külkereskedelmi forgalom: az export euróban számolt értéke 13,0, az importé 8,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva, míg az előző hónapban a kivitel értéke mindössze 2,3 százalékkal nőtt, az import pedig 0,9 százalékkal csökkent - jelentette első becslése alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A külkereskedelmi többlet nyolcszázhúszmillió euró volt júniusban, háromszázhatvankétmillióval több, mint egy évvel korábban, és háromszáztizenhárommillióval szárnyalta túl az egy hónnappal korábbi 507 millió eurót.
Az első fél évben 4,310 milliárd eurót tett ki az exporttöbblet, 1,103 milliárddal nőtt a múlt év azonos időszakával összehasonlítva. Az export 7,9,  az import 5,8 százalékkal nőtt.

A júniusi előzetes adatok arra utalnak, hogy a májusi mérsékelt (2,3 százalékos)  exportnövekedés nem jelentett trendfordulót az első negyedévi 7,7, és az áprilisi 8,8 százalékos növekedési ütemhez képest. Hasonlóképpen az import májusi (0,9 százalékos) visszaesése sem jelent fordulatot az áprilisi 9,7 és a márciusi 9,8 százalékos növekedés után. 
A KSH jelentésében megjegyezte, hogy  júniusban a forint az euróval szemben 2,0, a dollárhoz viszonyítva 24 százalékkal gyengült az egy évvel korábbi árfolyamához képest, az első fél év átlagában pedig 23 százalékkal erősödött a dollár, és 0,2 százalékkal az euró. Az árfolyamváltozás hatása jelentős eltérést okoz  a különböző pénznemekben számolt növekedési ütemben, így forintban az export és az import nagyobb, 15,4, illetve 10,8 százalékos növekedést mutatott júniusban, mint az euróban számolt adatokból számolva. 
Jelentésében a KSH közölte, hogy júniusban az export és az import egyformán 79 százalékát az Európai Unió többi tagállamával bonyolította le Magyarország, míg az előző hónapban még importban 76 százalékos volt az EU súlya. 
A júniusi és az első féléves részletes külkereskedelmi adatokat szeptember 2-án közli a statisztikai hivatal, amikor a bázisban a tavalyi év felülvizsgált adatai szerepelnek majd. 

Elemzők: A várakozásokat meghaladó növekedés
Az elemzői várakozásokat meghaladóan nőtt a külkereskedelmi többlet júniusban, az éves exporttöbblet az Erste és a ING elemzői szerint várhatóan meghaladja a tavalyi 6,4 milliárd eurót, a Takarékbank elemzője úgy véli, akár 8,5 milliárd euró közelébe is ugorhat.
Balatoni András az ING Bank vezető elemzője elmondta: továbbra is "hihetetlen többleteket" produkál a magyar export. Ennek kínálati oka az autógyárak korábbi befektetései miatt felfutó termelés, ami várhatóan szeptembertől lassan tompulni fog az erősödő  bázis nyomán. Az éves külkereskedelmi többlet 6,5-7 milliárd euró között lehet - tette hozzá.
Az ING vezető elemzője felhívta a figyelmet arra is, hogy nagyon volatilisek a havi adatok a külkereskedelemben, ezért inkább a 12 havi átlagokat érdemes nézni, ami pedig  nagyon magas szinten van, a 12 havi gördülő összeg 7 milliárd euró felett van. 
A beszerzésimenedzser-index júliusban a növekedési küszöbértékre süllyedt, így lehet, hogy idén is lesz egy lassulás a hetedik hónapban - vélekedett.
Balatoni András elmondta: az elemzők a kiskereskedelmi forgalom bővülése miatt az export-import olló szűkülésére számítottak, azonban ez nem következett be. Ennek egyik oka, hogy jelentősen csökkent az olajár és az importált termékek ára, ami javítja a cserearányokat és ellensúlyozza a fogyasztási volumen importot bővítő emelkedését - fejtette ki. A másik ok az lehet, hogy a kiskereskedelmi statisztikában mutatkozó fogyasztás bővülés inkább fehéredés, emiatt nem jelenik meg a külker termékforgalomban többletként a kiskereskedelmi forgalom markáns bővülése - tette hozzá.

Barczel Vivien, az Erste Bank elemzője szerint is masszív többlet a júniusi. A szakértő úgy vélekedett, az autóipar húzta az export bővülését, amit a múlt hetén megjelent ipari adatok is alátámasztanak. A háztartások bővülő fogyasztása - amelyek egy részét importból fedezik - jelentős mértékben hozzájárul az import mutató növekedéséhez. Az év hátralévő részében a mostani masszív többlet azonban csökkenhet, ha tovább bővül a fogyasztás. 
A szakértő hozzátette: a KSH pénteken publikálja a második negyedéves GDP adatot, amiben érzékelhetőek lesznek az elmúlt időszak kedvező makroadatai, a növekedésnek - az első negyedévhez hasonlóan - a külkereskedelem lehet a fő húzóereje felhasználási oldalról.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője kommentárjában kifejtette, hogy jelentősen, a várakozásoknál lényegesen nagyobb mértékben javult a külkereskedelmi mérleg. A tavalyi 6,4 milliárd után idén 8,5 milliárd euró közelébe ugorhat a külkereskedelmi többlet az elemző szerint, mivel a háztartási fogyasztás gyorsuló növekedésének importnövelő hatását ellensúlyozhatja az olaj- és energiaárak meredek zuhanása. Ez igen jelentős mértékben javítja a cserearányt, mivel az alacsonyabb olaj- és energiaárak akár 2-2,5 milliárd euróval csökkenthetik az energiaimport értékét. A várhatóan látványosan tovább javuló külkereskedelmi és folyó fizetési mérleg hatására a forint erősödésére lehet számítani középtávon - vélte az elemző.
Suppan Gergely szerint az adatok nem csupán a cserearány javulást, hanem a kivitel érdemi felfutását is mutatják. Ez utóbbi részben az európai konjunktúra élénkülésének, nagyrészt azonban az újabb autóipari és más iparágak kapacitásnöveléseinek köszönhető - írta az elemző.
A külkereskedelmi kilátások továbbra is kedvezőek a Takarékbank elemzője szerint, mivel a tavalyinál gyengébb euró, a jóval alacsonyabb olajárak és az Európai Központi Bank (EKB) mennyiségi lazítása pozitív hatással lehet az európai konjunktúrára, így élénkülhet a külső kereslet, ami ellensúlyozhatja a belső kereslet importnövelő hatását.