Gazdaság
Egyre többen vásárolnak az interneten
Tarolnak a webáruházak, népszerűek az e-boltok
Az online piac bevételei 18 százalékkal nőttek 2016-ban az előző évihez képest, s ebben nagy szerepe volt az utolsó negyedévnek, az év vége adta ugyanis az összesített online kiskereskedelmi forgalom 36 százalékát. Tavaly 2,8 millió magyar vásárló szerzett be legalább egyszer valamit az interneten, ez hét százalékkal több, mint egy évvel korábban. A teljes magyar kiskereskedelmi forgalom 3,9 százaléka származik internetes értékesítésből.
Az adatok szerint a tavalyi fekete péntek az e-boltok 32 százalékánál tudta hozni az előzetes forgalmi várakozásokat, igazán kiemelkedő eredményeket csak a legnagyobb ismertséggel és eléréssel rendelkező webáruházak értek el. A tavalyi karácsonyi szezon viszont összességében tizenöt százalékkal jobb eredményt hozott, mint egy évvel korábban. A 2,8 millió online vásárló öt százaléka rendelt csak egyszer az interneten, negyven százalékuk viszont több mint tízszer vásárolt, ez utóbbiak adják a rendelések 68 százalékát.
Az interneten fele-fele arányban vásárolnak a nők és a férfiak, a vevők huszonhét százaléka fővárosi, a rendelések negyvenegy százaléka a budapestiektől származik.