Gazdaság

Egymilliárdos bírsággal sújtotta a versenyhivatal az Auchant

A GVH szerint visszaélt versenyhelyzetével a francia hiperlánc

Több mint egymilliárd forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Auchant, mert a társaság visszaélt jelentős piaci erejével - közölte a versenyhivatal hétfőn.  Erőfölénnyel való visszaélés miatt ez minden idők egyik legnagyobb bírsága. 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az Auchan Magyarország Kft. megsértette a kereskedelmi törvényt, mert utólagos árkedvezmény-támogatás címén, egyoldalúan díjat számított fel beszállítóinak, hogy termékeik bekerülhessenek az Auchan árukészletébe - áll a közleményben. 

A GVH vizsgálata feltárta, hogy az Auchan 2006. június 1. és 2014. december 31. között a nem élelmiszer jellegű termékek beszállítóinak mintegy háromnegyedétől egyedi, százalékos mértékű, forgalomtól független, az átvett teljes nettó áruértékre vetített utólagos árkedvezmény-támogatási díjat kért azért, hogy az érintett vállalkozás bekerülhessen vagy bennmaradhasson az Auchan árukészletében. A GVH azonban nem azonosított olyan szolgáltatást, amelynek ellentételezésére szolgálhatott volna az utólagos árkedvezmény-támogatás, annak semmiféle teljesítményösztönző funkciója nem volt, tehát az gyakorlatilag - elnevezésétől eltérően - díjként működött. 

A kereskedelmi törvény tiltja, hogy egy kereskedő egyoldalúan díjat számítson fel a beszállítóinak, hogy azok a kereskedői beszállító listára, illetve termékeik a kereskedői árukészletbe kerüljenek, továbbá nem szabhat ki díjat más, a beszállító által nem igényelt szolgáltatásért sem. 

A versenyhivatal az elmúlt hónapokban több komoly büntetést is kiszabott, bár most az Auchan bírsága hónapok óta a legnagyobb. A kiskereskedelmi cégek közül egy hónappal ezelőtt a Spart büntették 43 millió forinttal.