Gazdaság

Devizahiteles perek: Ma kezdődnek a másodfokú tárgyalások

Első fokon csak három esetben adtak részben helyt a bankok keresetének a bíróságok

Hétfőn az EvoBank Zrt. keresetének tárgyalásával kezdetét veszi a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos másodfokú tárgyalások sorozata a Fővárosi Ítélőtáblán.

 A bíróság honlapján közzétett tárgyalási jegyzék szerint október 9-ig összesen 14 tárgyalást tűztek ki. Ezen a héten az EvoBank mellett a Milton Hitelezési Zrt., a Sopron Bank Burgenland Zrt., a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet, a Széchenyi István Hitelszövetkezet, a Retail Prod Zrt. és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. ügyét fogják tárgyalni.

A bíróságnak másodfokon is - ahogy az augusztus 22-én kezdődött első fokú eljárásokban - arról kell döntenie, hogy tisztességesek-e a magyar állam ellen pert indító pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben. 

A bíróság a múlt péntekig összesen 59 ítéletet hozott, ebből 57 felperesi keresetet utasítottak el teljesen. Három esetben részben helyt adtak a keresetnek. Egy pénzintézet visszalépett, három pert pedig felfüggesztettek azért, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz fordult.