Gazdaság

Cél a saját tulajdonú otthon

Százmilliárd forint körül az igénylések értéke

A csok-igénylések összértéke ezekben a hetekben haladja meg a százmilliárd forintos lélektani határt – közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára tegnap.

Elmondta: januárig közel 39 ezer család nyújtott be támogatási kérelmet, az igénylések összértéke megközelítette a 95 milliárd forintot. Felmérések szerint a magyar családok 97 százaléka hallott már az otthonteremtési támogatásokról.

A kormány úgy számol, ha tízezerrel több új lakás épül, az fél százalékkal emelheti a gazdasági növekedést, amely 14-16 ezer új munkahelyet teremthet – írta az MTI. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára közölte, a három vagy több gyermeket nevelő, illetve vállaló családok közül ötből négyen élnek a 25 évre szóló tízmillió forintos, garantáltan három százalék alatti kamatozású hitel lehetőségével, amelyet a tízmillió forintos vissza nem fizetendő támogatás mellé vehetnek fel. A 2016-ban csok-ot igénylők közül minden harmadik család előre vállalt gyereket, ez a következő tíz évben mintegy tízezer gyerek születését jelenti. A kormánynak ezért az a célja, hogy minden magyar embert saját tulajdonú otthonhoz juttasson – emelte ki.